"A "zagyvalékszekvenciából" akár céltalanul úszkáló zagyvalék RNS-molekula lesz, akár zagyvalék-protein, a természetes kiválasztódás fogja elindítani és alakítani azt a történetet, ahogy funkcionálisan egyre speciálisabb, egyre összetettebb módon hasznos szekvenciává válik."
Nem neked, hanem csak úgy általában ismeretterjesztésként.
Térjünk vissza a hipotetikus "RNS-világba"!
Az élet olyan hajnalán vagyunk, ami még nem is nagyon nevezhető "életnek", és a legszorgalmasabb földműves is inkább a másik oldalára fordul és még alszik egy fertályórácskát, mert még nem is pitymallik. Minden ami zajlik az ekkor még csak kémia. Nevezhetjük "biokémiának" mert ún. szerves molekulák sürgölődnek benne, de ez még messze van a biológiától!
A működés leglényege jó eséllyel az, amit Gánti Tibor "kemoton ciklusnak" nevezett el: autokatalitikus vegyi körfolyamatok vakon és céltalanul gyártják saját maguk vegyületeit, mert "miért ne?" hiszen a kémia szabályai erre vezetnek. A gyártásnak vannak különféle "céltermékei", mint például a lipidmolekulák, amik szimplán maguktól zárt burkokat képeznek ahogy a vizes oldatban a hidrofil végük kifelé, a hidrofób meg befelé irányul. Ez egy hasznos "céltermék", de még lehet egy sor másik is, például energia-tároló molekula, mint a mai ATP. Meg lehet egy sor olyan is, aminek semmi haszna nincsen, hiszen ismétlem: egy totál vak automatizmus az egész. Ha egy molekula képes ebben a rendszerben másolódni, akkor másolódni fog, akár jó valamire, akár nem. Ilyenek lehettek az első nukleotidokból összeállt RNS láncocskák. Másolódtak mert nem volt lehetetlenség a másolódásuk. Mivel kezdetben rövidek voltak, 3D alakjuk nem volt túl nagy és lehetőségekkel kecsegtető, így a különféle kémiai folyamatokhoz vajmi kevés enzim-segítséget nyújthattak. Azonban láncmolekulaként mindig ott volt a lehetőség, hogy csak úgy újabb nukleotidok kapcsolódjanak a végükre (meg persze az is, hogy kettétörjenek adott esetben). Egy hosszabb RNS-lánc már másodlagos kötéssel saját maga másik részéhez tudott kapcsolódni felhurkolódva, ami már egy összetettebb felszínt és némi védelmet nyújtott a darabolódás ellen. A hosszabbacska RNS láncok közül amelyik valami kis enzimhatással segítette a saját másolódásának folyamatát (pl. új nukleotidok összeállását) alapból gyorsabban tudott "szaporodni", mint azok a láncok amik ilyen kunsztot nem tudtak. Azaz megjelent a szelekció abban az értelemben, hogy a véges vegyi anyagkészletből annak a változatnak jut több, amelyik hatékonyabban működik.
Na, valahol itt kezdődött az élet folyamata is. Egyre hosszabb RNS ribozimek egyre komplikáltabb vegyi rendszert működtettek a lipidburkokban, miközben az RNS-ek szekvenciája folyamatosan növekedett és specializálódott. Aztán persze idővel megjelentek a peptid kofaktorok az enzimhatás növelésére, azokból meg az elszabadult polipeptid-láncok, amik aztán kiszorították az enzimfunkcióból a sokkal rugalmatlanabb RNS-eket, és a végén az RNS-láncok fő funkciójává a fehérjeláncok kódolása vált. És így jött létre a ma ismert DNS-fehérje alapú élet.
Röviden ismét: vakvéletlen kicsi RNS-ek, amik másolódnak változásokkal, és amelyik változat tudja segíteni a saját másolódását, az előnybe kerül ebben a "kémiai szelekcióban" és a vakvéletlen változások úgy formálják, hogy egyre hasznosabbá váljon a működés fenntartásában.
