Csak egyszerűen elvtársilag bevonultunk a Felvidékre, vagy visszacsatoltuk őket a Szocialzmushoz?

Most harminckét esztendeje, hatvannyolc augusztus huszonegyedikén a Magyar Néphadsereg egységei fegyelmezett libasorban bevonultak Csehszlovákiába internacionalista segítséget nyújtani a testvéri csehszlovák népnek. Ugyanezen a napon keletnémet, lengyel, bolgár és szovjet harcosok is fölkeresték a baráti országot, ugyancsak internacionalista segítségnyújtás céljából.
Nem sokkal ezután csehszlovák illetékesek közölték, köszönik a látogatást, a kijárat ott van, ahol be tetszettek jönni, viszlát. Egyébként meg nincs is ki ellen segítséget nyújtani, egész Csehszlovákia egymást puszilgatja önfeledten, fölemelő napokat él az ország, csak az internacionalista segítségnyújtók ne vernék fel annyira a port a hernyótalpaikkal...
Ma harminckét esztendeje ismét megmutatta igazi arcát a marxizmus–leninizmus a maga hájfejű polbiz-elvtársaival, töttyedt agyú, pizsamagatyás generálisaival. Akinek kételyei voltak addig, az most megtanult tisztán látni.
Hatvannyolc nyarán a demokrácia veszélye fenyegette a dubceki Csehszlovákiát, közel állt az ország ahhoz, hogy szabad legyen. Az emberek gondolkodni kezdtek, vitáztak, beszélgettek, az újságokban őszinte cikkek jelentek meg őszinte dolgokról, hogy másképpen is lehetne csinálni ezt az egészet, amit eddig körbehazudtak és letagadtak, bemocskoltak és kisajátítottak. Egyik-másik politikus kigombolta a gimnasztyorkát, némelyik le is vetette.
Augusztus huszonegyedikén járt le a brezsnyevi türelem, a baráti tankok megindultak a baráti Csehszlovákiába, mi meg elolvashattuk a Népszabadság veretes vezércikkeit arról, hogy ha rögös is a lenini út, ha olykor lánctalpak szántják is, jó irányba vezet.
A folytatás ismert.

Magyar Nemzet
Pilhál György 2000. augusztus 21. 20 . oldal