„A szükség nagy úr, azt kell enni, ami van” – így szólhatott a Homo sapiens legalább 200 ezer éves történetében a kényszerű vezérelv. Nem véletlenül kezdtek azonnal növényeket termeszteni és állatokat tartani az emberek, amint a kellemesebbé és szokatlanul egyenletessé váló éghajlat ezt megengedte 8-10 ezer évvel ezelőtt és telepedtek le megalapítva az első falvakat, városokat. Ettől kezdve – ha csak nem volt katasztrofálisan rossz a termés – már lehetett felesleget felhalmozni, előre tervezni, feljebb lépni a motivációk Maslow-piramisán és kulináris élvezetek felé kacsintgatni.

https://index.hu/tudomany/til/2026/01/08/yale-babiloniai-kulinaris-tablak-legregibb-receptek-mezopotamia-sumerok-ekiras-sor-fizetoeszkoz/

Sörön lebegett a legősibb civilizáció

A mezopotámaiai kultúra azonban a folyékony kenyérre, a sörre épült. Vízbe áztatott árpakenyér (lepény) volt az alapanyag, amiből természetes erjedéssel született a serital. Literszámra itták minden nap a kemény fizikai munkát végzők, építkezéseken dolgozó munkások, katonák, de még a papok is. Már csak azért is, mert az ivóvíz tisztasága erősen kétséges volt. 

Munka előtt, reggel másfél literrel indították a napot, majd ebédre újabb másfél litert gurítottak le, uzsonnára és vacsorára megint lecsúszott egy-egy liter.

És csak azért nem részegedtek le, mert alkoholtartalma mindössze 1-3 fokos volt. Mivel a  söröskorsók alján sűrű, üledékes gabonapép pihent, ezért gyakran szalmaszívószállal vitték be a sört a szervezetbe. Tápláló kalóriabomba volt, nélkülözhetetlen a mindennapokhoz. De sör volt az általános fizetőeszköz is az árpa/búza mellett (ahogy az egyiptomi piramisépítő munkásokat is sörrel fizették ki). Merthogy pénz akkor még nem létezett.