2026 1.8 / A Kolosszeieknek írt levél:fej : 4 :1-18 v
( 2-6, 7, 9-17,v) + >>>( 1, 8, 18. v)
….2 Legyetek kitartók és éberek az imában meg a hálaadásban. 3 Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy az Isten tárja fel előttünk az ajtót, hogy beszélhessünk, s Krisztus titkát, ami miatt bilincsbe is vertek, 4 kinyilvánítsam, ahogyan nekem beszélnem kell.5 A kívülállókkal való érintkezésben legyetek okosak. Az időt jól használjátok fel.6 Beszédetek legyen mindig szíves, sóval ízes, akkor majd helyesen meg tudtok felelni mindenkinek.
Befejezés.
7 Helyzetemről a kedves testvér, hű szolga és munkatárs az Úrban, Tichikusz majd beszámol nektek….
9 Vele megy kedves és hű testvérem, Onezimusz is, aki földitek. Ők majd elmondják mind, ami újság itt van.10 Köszönt titeket fogolytársam, Arisztarchusz és Márk, Barnabás unokaöccse; rá vonatkozó utasításaimat már megkaptátok.11 Ha megérkezik oda, fogadjátok szívesen! Köszönt benneteket még Jézus is, másik nevén Jusztusz. A zsidók közül csak ők dolgoznak együtt velem Isten országának hirdetésében; igazi vigasztalásomra szolgáltak.12 Köszönt titeket földitek, Epafrász, Krisztus Jézus szolgája. Ő állandóan küzd értetek imáiban, hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát.13 Tanúskodom, hogy sokat dolgozik értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierapoliszban élnek.14 Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos és Démász.15 Köszöntsétek a Laodiceában élő testvéreket és Nimfát a házában összejövő közösséggel együtt!16 Ha nálatok már felolvasták ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy a laodiceai egyházban is felolvassák. Ti pedig olvassátok el a laodiceaiakét.17 Archippusznak mondjátok meg: Legyen gondod az Úrtól kapott szolgálat betöltésére!...
2026 1.8 / A Kolosszeieknek írt levél:fej : 4 :1-18 v
+ >>>( 1, 8, 18. v)
1 Gazdák, adjátok meg szolgáitoknak, ami jogos és méltányos. Gondoljátok meg, nektek is van Uratok a mennyben…..
Befejezés.
8 Épp azért küldöm el hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velem, és hogy megvigasztaljon benneteket….18 Itt a saját kezű köszöntésem: Pál. Emlékezzetek meg bilincseimről! Kegyelem veletek!..
.
Lábjegyzetek
Kol:4:3 Krisztus titka, mint följebb az 1,26-ban. Az a tétel, hogy az emberek mind meghívást nyertek az üdvösségre.
Kol:4:6 Sóval ízes: legyen tartalmas és legyen vonzó.
Kol:4:9 Onizemusz a Filemonnak írt levélben szereplő rabszolga.
Kol:4:10 Arisztarchuszról több ízben történik említés: ApCsel 19,29; 27,2.
Kol:4:16 A laodiceai levélen talán a mostani efezusi levelet kell értenünk, amely csak később kapta az „efezusi” címzést. De az is lehet, hogy más levél volt, amely nem maradt ránk.
Kol:4:17 Archippusz valószínűleg Filemon fia, és Epafrász távollétében a kolosszei egyház elöljárója.