2025 12 31 / Az Apostolok Cselekedetei :fej : 22 :1-30 v
(1-3, 5-10, 12-15, 17, 19,21, 23-30 v) + >>>( 4, 11, 16, 18, 20,22, v)
Pál beszéde a jeruzsálemi zsidókhoz.
1 „Testvérek, férfiak és apák! Hallgassátok meg védekező szavaimat, amelyet most elétek tárok!”2 Amint meghallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még inkább elcsendesedtek. Ő meg folytatta: 3 „Zsidó vagyok, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem, s Gamáliel lábánál az atyai törvény szigorú megtartására tanítottak. Az Isten szolgálatában éppúgy buzgólkodtam, mint most ti mindannyian….
5 Maga a főpap és a vének tanácsa a tanúm. Megbízólevelet is kaptam tőlük, azzal mentem el Damaszkuszba, a testvérekhez, hogy bilincsbe verve Jeruzsálembe hurcoljam őket, hadd bűnhődjenek.6 Ekkor történt, hogy amint az úton Damaszkusz közelébe értem, az égből hirtelenül nagy fényesség vett körül.7 A földre zuhantam, és egy hangot hallottam, amint megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? 8 Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl.9 Útitársaim látták a fényességet, de a hangot nem hallották.10 Megkérdeztem: Mit tegyek, Uram? – Állj fel, és menj Damaszkuszba – felelte az Úr –, ott majd megmondják neked, mit kell tenned…..
12 Itt egy törvény szerint élő, vallásos férfi, Ananiás, akiről az ottani zsidók mind jó véleménnyel voltak,13 fölkeresett, megállt mellettem, s azt mondta: Saul testvérem, láss! És abban a pillanatban visszakaptam a szemem világát. 14 Ő meg folytatta: Atyáink Istene kiválasztott, hogy ismerd meg akaratát, lásd az Igazat, és halld szájából a szót. 15 Mert tanúsítani fogod minden ember előtt, amit láttál és hallottál….
17 Később, amikor visszatértem Jeruzsálembe, és imádkoztam a templomban, elragadtatásba estem….19 Uram – feleltem –, tudják rólam, hogy én voltam, aki zsinagógáról zsinagógára járva börtönbe hurcoltam és megvesszőztettem azokat, akik hittek benned….21 De ő azt mondta: Csak menj, mert én messzire, a pogányok közé küldelek.”
Pál római polgárjogára hivatkozik.
….23 Ordítoztak, lengették köntösüket, és port szórtak a levegőbe.24 Az ezredes ezért a várba vitette, és megparancsolta, hogy ostorozzák meg, s úgy vallassák ki, hogy miért kiabáltak annyira ellene.25 Amikor szíjakkal lekötözték, Pál odaszólt a mellette álló századosnak: „Szabad nektek római polgárt ítélet nélkül megostorozni?” 26 Amikor ezt a százados meghallotta, az ezredeshez ment és jelentette: „Mit akarsz tenni? Hisz ez az ember római polgár!” 27 Erre az ezredes odasietett, és megkérdezte: „Mondd, csakugyan római polgár vagy?” – „Igen” – felelte.28 Az ezredes megjegyezte: – „Én drága pénzen jutottam hozzá ehhez a polgárjoghoz.” – „Én meg beleszülettem” – válaszolta Pál.29 Akik vallatni akarták, nyomban félreálltak. Az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgár létére megkötöztette.
Pál a főtanács előtt.
30 Másnap pontosabban is meg szerette volna tudni, hogy mivel vádolják a zsidók, ezért levétette a bilincseit, összehívta a főpapokat és az egész főtanácsot, elővezettette Pált, és eléjük állította.
2025 12 31 / Az Apostolok Cselekedetei :fej : 22 :1-30 v
+ >>>( 4, 11, 16, 18, 20,22, v)
Pál beszéde a jeruzsálemi zsidókhoz.
4 Halálra üldöztem ezt az „utat” (tant), férfiakat és nőket kötöztem meg, és vetettem börtönbe…11 Mivel a ragyogó fényesség elvette látásomat, útitásaim kezemnél fogva vezettek, így értem be Damaszkuszba…..16 És most mit késlekedsz? Indulj, vedd fel a keresztséget, s nevét segítségül híva mosd le bűneidet.
18 Láttam, amint szól hozzám: Siess, gyorsan hagyd el Jeruzsálemet, mert nem fogadják el rólam szóló tanúságtételedet…..20 És amikor tanúdnak, Istvánnak a vére kiomlott, ott voltam, helyeseltem, s őriztem a gyilkosai ruháját…..
Pál római polgárjogára hivatkozik.
22 Eddig meghallgatták, de most elkezdtek kiabálni: „Vesszen a föld színéről az ilyen! Nem szabad, hogy éljen!”
Lábjegyzetek
Csel:22:4-16 (Vö. ApCsel 9,1-19; 26,9-18)
Csel:22:17-21 Beszél arról a látomásról, melyet a templomban kapott az Úr Jézustól anélkül, hogy nevét említené. Ezt a látomást csak innét ismerjük. A pogányok nevének említésére azonban kitör a vihar.
Csel:22:22-29 A tömeg tombolására az ezredes Pált azonnal bevitette az Antóniavárba, és ott meg akarta korbácsoltatni, hogy vallomást csikarjon ki tőle. Pál római polgárjogára hivatkozott. Ennek jelentőségét mutatja az, hogy azonnal leálltak a vallatás előkészületeivel, maga az ezredes is mindjárt lesietett, amikor megtudta, hogy római polgárról van szó.