Ha sírni látod a bohócot

Fájnak az elmúlt idôk letűnt királyai
És nehezen hiszem el, hogy senki semmit nem követel belôle,
S az én volt udvarom csacska hölgyei is ugyanúgy fájnak nekem,
Hisz mind megannyi tévedésem.

Lehet, néha értelmetlenül sírok,
De tudod, néha kétségbeesetten könnyezem,
De megfagy a könnycsepp a tenyeremben
Ha érzi, hogy ô is tehetetlen.

Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír:
Arcán gördül végig minden, mit a szíve már nem bír.
Ha sírni látod a bohócot, nyújtsd feléje hűs kezed:
Legyen tenyered forrás, miben arcát fürdeted!

Feszít néha belülrôl egy fájdalombuborék,
És nehezen múlik el, ha nekem egyedül kell elűznöm,
Hisz tudom jól, hogy ez régen nem játék,
És komolyan is veszem. Látod, ezért könnyezem.

/Pierrot/