MLG Creative Commons License 2000.08.08 0 0 298
Helló Stein + többiek!

Nekem is volt egy tetőről leesős jelenetem és nálam is halott volt már a faszi. Ez velem a Drassen melletti SAM sitén esett meg, ahova fölülről érkeztem / Szkájrájdert kerestem éppen /. Átvágtam a kerítést, a SAMek mögött bújkálva kiirtottam mindenkit, aztán már csak egy fazon maradt a tápolós ház / ebben vannak a ládák / tetején. Sikerült vérveszteség nélkül megközelítenem, oszt adtam neki, ahogy közelre, túlerővel szoktam: Célzás nélkül fejre.
Vártam hogy a már ismert módon majd szétrobban a feje, de nem ez történt, hanem a végső lövetnél ez a csákó is lezuhant a tetőről.

Amúgy ha már ennél a helynél tartok, megemlítem, hogy nálam eddig három játékból háromszor megtörtént, hogy amikor ezt a SAM-et elfoglaltam, jött egy mindig öt elit hapekból álló alakulat visszavágni. Hehe, harmadikra úgy kaptam el őket, hogy az embereimmel bevonultam a ládás szobába, de előtte a talált aknákat felhasználtam. Pont a ház bejáratához tettem őket, majd kettőt lőttem a levegőbe azt' tűnés a belső szobába. Ott kushadok bent, hallom ám, hogy az aknák működésbe léptek, hehehe. Meg is volt az eredménye, egyik csávó nem jutott be élve a második meg már poorként jelent meg, a maradék három ugyan nem sebesült, de sok esélye nem volt a lesipuskával szemben. Bár az egyik interruptolt, szegény Dr. Q kapott egyet a seggébe, meg is jegyezte, hogy "nem fogok félni a haláltól, ha végül találkozom majd vele", szóval ennek meg egyenesen örültem, mert ebből is látszott, hogy milyen reális a porgi, egy tapasztalt elit akkor is interruptolhat, ha ő lép a zöldfülűek puskája elé. / Ne feledjük ez még Drassen környékin vót, átlag 3. szintú muksókkal / No ennyi!