Erről a Márton napi szokásról, Stockholmban hallottam először. Bár ők nemigen ettek ilyesmit, volt valami mese Márton libáiról, de már nem emlékszem rá. 

Miután nálunk már a szülők is a pesti aszfaltra születtek, soha semmi Márton napi liba nem volt, senki nem ismerte ezt a szokást a családból. A nagyszülők se, pedig ők még valódi vidékiek voltak, Heves, illetve Szatmár megye szülöttei. 

Ettől függetlenül 56 után elég sok libát ettünk, mert akkoriban még együtt árulták a libát a májával és ezen volt a hangsuly. Azt hiszem akkoriban a kacsa nem vlt divatban, de Zürichben rájöttem, hogy a kacsasült sokkal jobb mint a liba. A kacsamell nagy kedvenc nálam, csinálok is aránylag gyakran, már ameddig még telik rá. Az árakat csak utólag nézem meg, ha egyáltalán, mert különben már száraz kenyéren élnék.:-((((

Mostanában a depresszió totál elveszi az étvágyamat. A mult héten 2 napig semmit nem ettem, csak be- benézzem a jégszekrénybe, de semmihez se volt kedvem. Már nem is igen vásárolok, mert csak megromlanak nálam a dolgok. Lényemnek a gondozónő hoz valahonnan kaját.

De a hétvégén ipari mennyiségben gyártottam marhapofából pörköltüt, még holnapra is maradt, nálam is és Lényemnél is. Aztán majd csak lesz valahogy, vasárnap elutazom aztán majd meglátjuk, vagy nem.:-)