Bocsánat Cscs, hogy nem jöttem hamarabb, kicsit elcsatangoltam a jelenből. Most napokig fogva tartottak Hermann Hesse írásai. Sajnos csak az internet segítségével jutok hozzá bármihez is, de örülök, hogy egyáltalán hozzájutok. Igen érdekes írásai vannak, rendesen belefeledkeztem. Aztán az életrajzát is elolvastam. Hát tudod ... Ő sem egy piskóta életből írogatott. 

Ma azt mondjuk, hogy elcsúsztak a dolgok rendesen. Az ő idejében - ahogy észrevételeztem - meg addig csúszkáltak a dolgok, hogy végül két iszonyú háborút élt meg. Ő is állandóan (de nagy gyakorisággal) költözött. Azt nem mondanám, hogy soha nem hallottam erről az íróról, de soha nem vettem (nagyon helytelenül) a fáradtságot, hogy beleolvassak. 

Legvégül az Iris (azt hiszem Kék liliom) című kis novellát olvastam, nagyon érdekes kis tündérmese, amit közvetlenül az első világháború vége körül írt. Kis kirándulás az irodalom szárnyán. 

Ja, és tudod ... belenézve a jelen eseményeibe, hogyan is taposódnak a történelem malomkerekei ismétlődő- és lélegzet elállítódóan ... csak még félelmetesebben. 

Egyszer olvastam valahol, hogy bizony igaz, hogy újra és újra megszületünk és ha nem végzünk el egy reánk szabott életfeladatot, akkor a következő életünkben kell, vagy még következőben, mindaddig, ameddig le nem tudjuk. Csak! Mindíg rondább és nehezebb életkörülmények között.

De nem is ezzel a reinkarnációval akartam jönni csak most beakadtam ebbe, mint egy lemez. De ha meg belegondolok, akkor a múlt is mi vagyunk. A mindenkori múlt. Velünk, véges számú embertömeggel. Csak mindíg visszakukkantunk, hogy hátha most sikerül igaz emberré tudatosodnunk. Ha meg elfelejtkezünk mindenről már megint, csak követjük a hús diktáltákat, és szétbaltázott életünkkel megyünk újra a nagy pihenőbe, hogy a következőleg ránk váró életperccel a szétcincálhatatlant is beborítsuk... Na most kell eldugulni :-)