P. Nagy István

Mindegyiken öreg

Az utolsó napon, késő
délután, fel-
mentünk a Srᵭ hegyre, fel
a kötélpályán,
a Žičarával,
mert onnan fentről nagyon szép
a város,
bizonygatták a helyiek.
És tényleg,
gyönyörű a kilátás odafentről,
a sötétlő tengerbe
nyúló, északról a hegyre
kapaszkodó házsorok
szinte
ragyognak nyers,
vakítóan fehérlő köveikkel.
Nem győztünk fényképezni.
Nekem meg egyre csak
a Szeptember végén járt
az eszemben.
Hogy még ifjú.
Hogy lángsugarú.
A nyár.
Megbeszéltük - két magyartanárok -,
hogy az ifjú
nem jelző, hanem állítmány.
Hogy nem a szívem ifjú,
hanem ifjú
a szívemben a nyár.
Elég sok fényképet készítettél.
Rólam is.
Mögöttem, mélyen alattam
a néma tenger,
magasan fölöttem
a tiszta,
október végi

ég.
De hiába győzködtél,
hogy a képek jók,
én az összeset
töröltem.
Mindegyiken öreg voltam,
öreg.