kilógó lóláb Creative Commons License 2 napja -8 1 4376

Az hagyján, de az sem tudja aki útjára indította a hazugságot... :P

 

https://pestisracok.hu/forro-drot/2025/10/lato-janos-poligraf-hazugsag-szolo-utca

 

Látó, az elbizonytalanodott hazudozó

 

Az Index a nyomozás állásáról azt írta az ügyészség tájékoztatására hivatkozva, hogy Látó János előbb Juhász Péter tanúvallomásának, majd önmagának is több ponton ellentmondó vallomást tett, ügyvédje jelenlétében úgy nyilatkozott, hogy sem az általa hivatkozott „két srác”, sem az általuk említett sértettek nem nevezték meg, ki az állítólagos „Zsolt bácsi”.

 

Arra sem tudott egyértelmű választ adni, hogy honnan vette, ki mondta az állítólagos személyről, hogy az egy „nagyon magas rangú politikus”.

 

Látó János elmondta azt is, hogy a mai napig nem tudja, ki volt az a „két srác”, aki annak idején odament hozzá, összesen 3 percet beszélt velük. Olyan adatot nem tudott közölni az ügyészséggel, amely alapján az illetőket be lehetne azonosítani – írta az Index. Az ügyészség szerint Látó János nem vállalta vallomásának műszeres, azaz poligráfos vizsgálatát.

 

A cikkből az is kiderült, hogy az ügyészség tanúként hallgatta ki VálaszOnline-nak korábban interjút adó Kuslits Gábort is, aki azon túl, hogy „közszájon forgó” dologként tett említést az ügyről, nem tudott megnevezni egyetlen olyan konkrét személyt sem, akitől ő az ügyet hallotta, illetve aki az ügyet érdemben előbbre vivő információkkal szolgálhatna.

Előzmény: kispangit (4373)