"Ez a megközelítés azonban félrevezető. A magyar holmu nem egyszerűen magánhangzóra végződő tő, hanem egy kitámasztó, szillabikus segédhanggal záruló gyök – ami működésében pontosan megfelel a szláv jer funkciójának. Összefoglalva: a jer fonetikai „kitámasztó”, de nem morfológiai módosító; nem változtatja a gyök jelentését, hanem a szótagolás és a hangkapcsolatok miatt szükséges. Ugyanez a funkció érvényes a magyarban is."

javítás:


Ez a megközelítés azonban félrevezető. A magyar holmu nem csupán magánhangzóra végződő tő, hanem egy fonetikai kitámasztó, vokalikus segédhanggal záruló gyök, amely működésében pontosan megfelel a szláv jer szillabikus funkciójának. Ezt a magyar hangugratások (pl. halom–halmoz/halomoz, sürög–sürgő/sürögő) egyértelműen tükrözik, ugyanúgy, ahogyan a хлъмъ szó közepén is jelen van a jer. A magyar viszont nem választ le lexikailag, nem lesz repetitív, hanem a hang „ugrik” (maga az ugrik szó is hangugrató „ug(o)rik”). Összefoglalva: a jer fonetikai „kitámasztó” szerepet tölt be, de nem morfológiai módosító; nem változtatja a gyök jelentését, csupán a szótagolás és a hangkapcsolatok miatt szükséges – és ugyanez a funkció érvényes a magyarban is.