Hát nehogy azt hidd! Nem akartam túl bő lére ereszteni a sztorit, de ha már így rákérdeztél... Szóval először csak folyamatosan tájékoztatott a kapitány, ettől ugye már nem tudsz aludni. Aztán jött, hogy vonuljunk a gyülekezőhelyre mellény nélkül. Férjem persze mondta, hogy ő bizony nem megy. Mire mondtam, hogy de. Visszaavászkodtunk az ágyba, gondoltuk szundi. Majd halljuk, hogy szám szerint hívnak bizonyos kabinokat. Majd újra és újra. Majd egy nagyobb szünet után jött a név szerinti keresés. Aztán csönd. A másnapi kapitányi beszélgetésen kiderült, hogy mindenkit megtaláltak, volt, akit nem ott, ahol kellett volna lennie, de ez elő szokott fordulni, mondta a kapitány somolyogva :) Én hatkor már nem bírtam tovább, fölkeltem. A személyzet tagjai, akik irányítják az egészet, még mindig ott álltak a folyosókon (hajnali fél négy óta), akkor szóltak nekik, hogy vége a riasztásnak. Sőt, nem csak az utasokat, de a személyzetet is ellenőrizték, mesélte a fiú a spaban, hogy nekik is fel kellett kelni :(

Igen, biztos sokat segítene a magyar nyelvű tájékoztató, nekem igazából egy nagyon szívmelengető érzés volt látni, valamiféle extra gondoskodást és odafigyelést sejtet. Sarkában a kabinszámunk, egészen meghatódtam. Amúgy talán 2-3 magyar családot láttam összesen. Bár óriási hajó, lehet voltunk többen is.

Köszönöm, hogy olvastál.