Másként értelmezzük mi ezt. :)
De, ez nem is gond. A kételkedés a hit alapja. Vagyis egymás nézeteit megnézve kétségink, kételkedéseink támadnak.
Ergoinspiráció, és generálás együttesen meghozza, hogy az ember megvizsgálja újra, és újra, még akkor is ha már kifüről fújja... :)
A Bibliának van belső logikája, több is, attól függően, hogy mit kivánunk megnézni, megérteni
Amit most idézek, az alapvető logika.
Ámósz 3:7 János 15:15 Dániel 2:28 Zsoltárok 25:14 Jeremiás 33:3
Ezek a versek Arról beszélnek, ha a kontextust nézzük, hogy Isten egy közlékeny Isten. És nem szól titokban. Mindenre válaszol.
Tehát, a héber iratokban, miért nem fejtette ki üzenetei közt a háromság tantételt? Bár azt elismerem, hogy sok esetekben üzenete szétszórva A versek közti kapcsolatokban van. Ennek oka, hogy nem szór disznók elé gyöngyöt. Tehát kutatni kell kijelentéseit. Vagy akár a próficiáknál használ némi kódolt szöveget, de ezek is levannak irva, tehát előre elmondta azokat.
Szóval se a héberszövegben, se a görög szövegekben nincs egyértelműen kijelentve a háromság.
El is ugrok a könyv végére, igy gondolatban
„A laodíceai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete.” (Jelenések 3:14, HUNB)
Ez a vers Jézus szava, aki az „Ámen”, a „hű és igaz tanú”, és „Isten teremtésének kezdete” címet viseli.
Aztán a kontextus, és logikát felhasználva, ugrok a példabeszédek 8 fejezethez.
Példabeszédek 8:22 (HUNB)
„Az ÚR alkotott engem útjának kezdetéül, elsőként alkotásai közül réges-régen.”
És bár nem vagyok nyelvész, és nem is kivánom magam ilyenfényben feltüntetni. Főleg, hogy egy kukkot sem tudok héberül, max pár szót felismerek grafikai alapon.:) Viszont, ez nem is szükséges, ha napjaink technikája lehetővé teszi, hogy megnézek olyan nyelvészek munkáit, akik már kiértékelték, megfogalmazták, és külön a Bibliához készitettek szótárat, pont azért, hogy fogalmakat, jelentéseket megértsünk.
Ez a vers több fordításban is szerepel, és a héber szöveg alapján a „alkotott” szó (קָנָנִי – qanani) jelenthet: Strong’s szám: H7069
alkotást, teremtést (mint egy kezdeti aktus),
vagy birtokbavételt, rendeltetést (mint egy funkcióra való kijelölést).
Ezért a vers értelmezése megoszlik:
Arius és követői ezt úgy értelmezték, hogy a Bölcsesség (mint az Ige) teremtett lény, tehát van kezdete.
Athanasius és az ortodox hagyomány viszont úgy látta, hogy ez a „kezdet” nem időbeli, hanem hierarchikus vagy funkcionális: az Ige öröktől fogva van, de elsőként nyilvánul meg Isten műveiben.
Viszont, ezek a megoszlások, nevezzük nevén. Szakadás. I.sz. 325 elött nemsokkal. Keletkeztek. És 325-ben a niceai zsinaton, erről értekezett több mint 300 püspök. 66 napon át. Bár egyes kutatások szerint eltartott augusztusig 81. Nap. (Ezt nem csak mint érdekesség emlitem. Hanemazért, hogy lássuk mennyire komoly és mély vita volt ez.)
De, maradok a Bibliánál.
Értem, hogy sokan miért ragaszkodnak a háromság tantételéhez. És nincs vele gondom. Azt tartom, hogy mindenki a saját lelkiismerete szerint éljen. És nem kell ovetlenül letámadni azért mert másban hisz. Mivel az egyben itélkezés is lenne a másik felett. Az pedig nem a mi dolgunk. :)
Tehát a Biblia Sehol nem tanitja a háromságot. Jézus nem beszél ilyenről. Pedig ha valaki, akkor Neki kelett volna erről a tételről lerántania a leplet.
Kolossé 1:15–18: „Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt... minden őáltala és őrá nézve teremtetett... ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül.” → Itt is szerepel az „elsőszülött” és „kezdet” fogalma, de nem mint teremtmény, hanem mint első rangú és teremtő.
János 1:1–3: „Kezdetben volt az Ige... minden általa lett.” → Az „Ige” (Logosz) öröktől fogva létezik, nem teremtett lény.
Hányféleként használja a Biblia "kezdet" szót?
Használja a Föld alkotásánál. Itt a Föld teremtése, az emberiség kezdete. 1Mó 1:1
Vagy történelmi kezdet. Mk 1:1
Vagy Jézus mint kezdet. Kol 1:18
Vagy mindennek a kezdete, amikor Isten eldönti, alkotni fog. Péld. 8:22
Vagy az Ige kezdete (ontologiai értelezés, a Logosz létezésének princípiuma.) ján 1:1
Vagy Isten félelmének kezdete. zsolt 111:10 ; Péld 1:7;
Vagy a föld első termése 2Mó 23:19
Ismét az egyszerű logika. Ezek mind viszonylagos pontok, valamihez viszonyitva kezdet.
Jézus feltámadása.
Az én értelmezésemben.
Van tehát egy ember, az ember Fia, ahogy Jézus önmagára hivatkozik. Aki felvállalja a váltság áldozatot. Az áldozat felvállalása, nem azért szükséges, mert Isten másként nem tudna megbocsájtani az ember céltéveszéséért. Hanem szükséges volt! Az áldozat szükségszerűségét, az igazság motiválja, követeli meg. Isten kijelenti még Ádámnál, ha eszel a tltott fáról, meghalsz. Igy terjedt el a halál az emberek közt. Az ember tökéletlenné válik, ahogy Isten visszavonja magát tőlle. Ergo, a tökéletlen nem tud megfelelő váltságot adni. Ekkor a bűnbeesésnél születik meg Isten megváltó terve. Az igazság megköveteli, hogy azonost-azonosért, vagy kell, szükségszerű egy másik tökéletes ember, aki vállalja, hogy ezt a váltságot megadja. Életével fizet, hogy Isten joggal oszthassa ki mások számára az örökélet lehetőségét.
Jézus, tehát emberként születik, majd amikor megkeresztelkedik, azaz kinyilvánitja azt a szándékát, hogy Isten szolgálja, a pusztában megkapja egykori lényének emlékeit is. Vagyis az Ige, emlékeit. Ebben az álapotban elvégzi a prédikáló, és tanitói munkáit, bemutatja Isten tervét, és ezzel Isten országát is. Majd váltságot fizet mindenkiért. Aki hisz benne, és az Ő Atyjában.
Jézus az ember meghal. és itt azt értem, hogy pontúgy hal meg, mint mindenki más. Pont azok a szabályok érvényesek rá is, mint minden bűnös emberre. Bár büntelen volt. A Biblia világosan beszél a halálról, és annak állapotáról. Nincs ott semmi. És szószerint a semmi.
Jézus az ember nem támad fel. Értelmezésemben. Logikailag pedig úgy magyarázom, hogy ha Isten egyszer letette a váltságot az igazság oltárán. Akkor nem fogja azt visszavenni.
Ki támad fel? Az Ige támad fel. Mint szellemi személy. A szellemi személyekről, pedig szintén a Biblia alapján tudjuk, hogy képesek testet ölteni.
Ezért nem ismerték fel tanitványai, vagy a sirnál a nők. Ezért tud olyan testet ölteni Tamásnál, ami egyébként a sebei miatt halálosak, de Tamást megygyőzni alkalmas.
Jézus nevű ember nem támad fel. Ott marad mint váltság.
Hogy értsd mire gondolok egy példa; Van egy éttermem, ahova betér egy hajléktalan éhes ember. Megvendégelem, vagyis kifizetem az ebédjét, és azösszeget beteszem a kasszába. Becsülettel elszámolom, adózok és más egyebek.... Nem fogom kivenni a kasszából a pénzt, otthagyom, kifizettem. Mivel tulajdonos vagyok, nyilván a pénz visszajut hozzám, de az tisztességes úton.
Isten, és Jézus aki vállalta ezt a szerepet. Kifizeti a váltságot. Nem fogja visszavenni.
Jézus életének értéke be lett mutatva a mennyei oltáron. És az ott van. Erre az értékre tekintve adja vissza Isten kezébe a jogot, az igazság, és kioszthatóság jogát. Lemondott életéről, annak értékéről, hogy Isten kioszthassa azoknak akik érdemesek erre az ajándékra.
Ahogy mondtam is, ezek a én értelmezéseim, annak alapján amit én olvasok ki az irásokból.
Ahogy én vélem látni abból, hogy Isten nem beszél titokban, nyiltan válaszol minden kérdésre.
És ami meglepő, hogy ezek a válaszok már akkor készen voltak, mielött az bennem felmerül. :)