C:">> Fehérvárra reá menő hadi út. <<

 

L: "Ahelyett, hogy elfogadnád a tényeket, kitalálsz egy olyan nyelvet, amely sosem létezett. Ki beszél úgy, hogy megismétli egy ragozott szóalak után a személyragozott formát is: „Elment az iskolába bele”, „Adtam Jánosnak neki tanácsot” …?"

 

 

 

 

"Rea" nem rag, hanem igekötő. Ma is mondjuk: „reáment a hídra” → „ráment a hídra”. Ez tökéletes magyar szerkezet, nem duplázás.

 

A szórend torz: „Feheruuaru mene hodu utu rea” így valóban nem magyar, hanem latinos jegyző keverése. Két határozót és egy összetett szót halmozott, latin logikával próbálta összerakni a mondatot.

 

Ha magyar nyelvi logikával állítjuk helyre:
– Archaikus: Fehérvárra menő hadiúra reá.
– Mai magyar: Rá a Fehérvárra menő hadiútra.

Teljesen szabályos magyar mondat, csak a latin betűs lejegyzés torzítja. Tehát nem „sosem létezett nyelv”, hanem épp ellenkezőleg: a latin írásmód zavarta össze a jegyzőt, miközben a mögöttes szerkezet tisztán magyar.

 

Jöttél a középiskolai szinttel.

Nem akarod visszaadni a diplomádat?