Mindez a pokol értelmezésének hibás voltából adódik. Kezdetektől fogva ez félresiklott, és 313 után megkövesedett. De kb. 1700 éven keresztül jó szolgálatot tett a hatalomnak, amely a vallási szemlélet álcája mögé bújt, s embermilliók hittek neki.

Vegyük észre: A pokol napjainkra jött el (kb. 50-60 éve tart), amikor is olyan jólétet alakítottunk ki magunknak, hogy a biológiai (biokémia, hormonok) hatása azt eredményezi, hogy nem érezzük azt soha jónak, mindig jobb és jobb kell, s mostanra (a járvány időpontjára) ez az állandó "fejlődés" fenntarthatatlanná vált, s megérkezett a mindenkit elborító boldogtalanság évtized-sorozata. A pokol érzete agyi és biokémiai szinten támad ránk, sőt az egész emberiségre, amely ezen állapoton át kollektív öngyilkosságba próbál rohanni.

Helyesen értelmezve, és a buddhista tanításokat is figyelembe véve - bár Jézus minden szava igaz - nem csak a földi testünk marad itt, hanem a mentális részünkből is egy darab (ami NEM a keresztény lélekfogalom!), és újraélünk szenvedéseket, mintha pokolban lennénk. Azokat a célt tévesztett cselekedetek következményeit, amelyek - természetszerűleg - nem férnek be a mennybe. Valóban lesz sírás és fogcsikorgatás, miután babaként ismét egy földi létben találjuk magunkat, ám ez nem az az énünk már, ami - bántatlanul, megbocsájtottan, örök boldogságban - távozik az anyagi létből.