100 Míl' Krayom Malych Karpát (100 MKMK) (203 km - 7650 m szinttel) sikeresen teljesítve 51 óra 01 perc alatt.

 

A tavalyi második helyezés miatt, akkor kaptam egy vouchert idénre, vagyis ingyen indulhattam ebben az évben. Bizony pedig tavaly a második éjszaka, amikor már megint a nem létező saját jelzést kerestem, megfogadtam hogy köszönöm nekem ennyi elég volt ebből a túrából. Erre a célba meg kapok egy ilyen ajándékot. Már pedig ez a tisztelet jele, én pedig idén is próbálok élni a bizalommal. Ha sikerül, akkor immár kilencszeres teljesítő leszek ezen a brutál hosszú, és igen nehéz megmérettetésen. 

 

Komáromig vonatozok, majd Feri vesz fel kocsival, és meg sem állunk a szokásos rajt-cél helyig, vagyis Chtelnicáig. Meglepően tapasztalom hogy idén nincs falunap, nem bömböl a jó kis disco, és a körhintáknak is hűlt helye van. Lehet ide is begyűrűzött a válság? Ezen gondolatokkal nyitok be az iskolába, ahol már jó pár ismerős fogad, és a főszervező Slavo. Nem emlékezett a tavalyi voucheremre, gyorsan eszébe juttattam :) 

 

Két rajtidő volt, a kicsit lassabbak 12:00-kor indultak (végül kiderült csak Feri, és Attila indult ekkor, mert voltak olyanok akiket még hamarabb elengedtek..), a futó rajt pedig 13:30-kor. Ja, és pénteki napot írunk. Szerencsére időben érkeztünk, így kényelmesen készülődök, és a depós cuccokra is kiemelt figyelmet fordítok. Az útvonalban vannak változások korábbi évekhez képest, de az igazi szívatások azért persze megmaradtak. Sajnos a frissítőpontok nem lettek gyakoriabbak a korábbi évekhez képest, volt ahol 20-30 km-en át semmit sem kaptunk. Az időjárás ráadásul nem viccelt, piszkosul befűtöttek odafentről, ezáltal folyamatosan azon kellett matekoznom hogy mennyi folyadékot ihatok épp a sajátból, még mielőtt végleg elfogy. Sosem mentem ennyi innivalóval.. 2 x 900 ml-rel vágtam neki a megmérettetésnek, plusz a kaják, na meg a fejlámpa. Nagyon nehéz volt a hátizsákom érzésre.. 

 

Eljött a 13:30, nem sokan vagyunk.. Mondjuk a tavalyi kilenc teljesítőnél azért jobb volt az arány a végén, de elhullások és átnevezések voltak azért bőven. Kapásból másfele indul a túra az eddigiekhez képest. Emelkedő aszfaltúton pirít meg a tűző nap, majd a településről kiérve is egy sunyin emelkedő szekérúton kezdődik a kaland. Persze szinte mindenki fut, páran maradnak mögöttem, én az erősebb gyaloglást preferálom, nem akarok már az első kilométereken kidőlni. A terep néha engedékenyebb, így azért hébe-hóba futogatok Vytokig, ami 8 km-nél volt. Az emberes pontok mellett idén az volt a feladat, hogy általában turistatáblák aljánál, vagy a csúcskönyvdoboz alatt(!) kellett megkeresni 30 kódot. Nekem ez már tavaly sem tetszett, akkor is hasonló volt. A fene akar még keresgélni apró, alig látható papírkákat, mint ha nem lenne elég bajunk majd e nélkül is. Szerencsére viszont legalább az meg volt adva hogy pontosan hol lesznek, így már csak a telefonos térképemmel kellett mindig összelőni az aktuális pontokat. Vytoknál is a táblánál éppen állt két futó, úgy vettem észre mi lesz innentől a feladatom, mert persze a rajt előtti eligazításból egy kukkot sem értettem. Na de legalább most már tudom mi az ábra, így folytatom is utamat a forróságban. 13 km-nél elkövetek egy hibát, a régi úton maradok, közben a K-en most le kellett menni Brezová pod Bradlom településre. Nem sokat tévedek, de pont elég ahhoz hogy nem akarok visszamenni, így toronyiránt megyek vissza az útvonalba, ami nem esett túl jól. Leérvén a sokszor már megjárt településre, elvileg saját jelzésen kellett balra fordulni egy utcán, de az ég világon semmi nem jelezte ezt ott helyben. Már tavaly is nagyon rosszak voltak a saját jelölések, már ahol voltak. Idén ez hatványozottan igaz volt, track nélkül teljesen lehetetlen lett volna végigmenni. A telefon ezáltal végig a kezemben volt, és rengetegszer kellett használni bizony a tracket útközben. Végül meglelvén a helyes utat, a kis városban, 15 km-nél volt az első frissítőpont. 2 óra 10 perc alatt értem ide a rajttól. A dinnye nagyon jól esett, de banán, és rengeteg féle snack közül is lehetett válogatni. Innivalóból a kofolára jártam rá, a saját izóm még jól jöhet ínségesebb időkben. Ez után ismerős út jön, csak szemből. Saját jelzés egy darab sincs, de én ismerem az utat fejből is, mert a Nagyszombati 170 km-es itt jött le szemből. Nagyon meg vagyok pakolva, nekem sok ez a 2 x 900 ml, érzem is hogy lassabban mennek az emelkedők. A szintidő viszont 60 óra, így rengeteg időm van. A futórajt miatt az első 40 km-t kellett kicsit erősebben megtenni a pontzárások miatt, de onnantól lehet lazulni már. Beleérvén a P- jelzésbe, kereken 5 km-t haladok rajta. Egy helyen hatalmas fakidőléseket kellett kerülgetni, nem kicsit próbára téve az idegrendszeremet. 

Szinte majdnem ugyanott értem utol a délben induló Ferit mint tavaly. A folyamat is szintúgy hasonló volt. Szegény nem tudta hogy miket kell keresgélni, aztán amikor mutattam a táblán az apró kis kódot ahova éppen együtt érkeztünk meg, hát hogy is mondjam.. Kicsit kiakadt.. :) Elbúcsúzván már meg sem lepődök hogy ismét nincs saját jelzés ahol kellene. Egy kis emelkedő immár a S- jelen, majd a Mihalinová tábla kódja után 8 km, ismét a P-on. Ezt a részt nagyon jól ismerem, más túráról is, mintha itthon érezném magam. Kellemesen lejt az út, majd hosszasan aszfalt következik. Jobbra bent az erdőben vagy egy forrás, sosem hagyom ki. Az idő repül, én viszont nagy mosdást csapok, és utántöltöm flakonjaimat. Itt MINDEN ilyen lehetőséget ki kell használni a ritkás frissítők miatt! Tavaly szinte végig futottam az aszfaltot, most nincs kedvem hozzá, csak néhol kocogok bele. A Raková völgyet elhagyva megemlékezek hogy pár éve a Spacincei Százason milyen finom leveset szervíroztak itt fel nekem. A Dolná Rakovái igen szép vadászházat elhagyva belevetem magam a szederbokrok fogságába, és nem tágítok, amíg legalább tíz darabot meg nem ettem. Egy kis emelkedő után jutalmam persze lejtő, így kocogva érkezek le a meseszép nyaralók közé, Sokolské chaty-hoz. Idén a nagy meleg miatt most minimálisat tovább megyek az útról, és felkeresem a Bufet u Stana büfét, ahol egy jéghideg kofolát kortyolgatva pihenek meg kicsit. Ez után egy kitett emelkedő nyögvenyelős kimászása után érkezek meg a 40 km-nél található Buková településre, ami a túra második hivatalos frissítőpontja volt. 6 óra 25 perce vagyok úton.

Ez mindig egy szuper, vendégmarasztaló ellenőrzőpont, ugyanis kapunk finom levest, és rengeteg egyéb dologgal is föl lehet töltekezni, ugyanis a következő frissítőpont innen megint 23 km. Itt érem utol a szintén délben induló Szabó Attilát. 

Végül úgy döntök hogy maradok Attilával, meglátjuk meddig tudunk menni közösen. Innentől szinte alig futottam a túrán. A nagy meleg amúgyis kicsit leharcolt a délután folyamán. 

Kifejezetten örülök hogy jön az este, vége a nagy forróságnak. Az erdőbe lépvén hamarosan be is izzítjuk fejlámpáinkat, és megkezdődik az Ostry Kamen sziklák után a Záruby 767 m-es csúcsára a kapaszkodó. Ez bizony nem egy haladós rész a sziklák miatt, de egyszer úgyis odaérünk. Közben megállunk, csodás kilátás van visszanézve. Hosszas bukdácsolás után érkezünk fel a csúcsra, ahol a kódot meg is leljük. Innen a Z-ön ereszkedünk, közben a nappal már kerülgetett Miro van a közelünkben, beszélgetek is vele egy kicsit, aztán elmegy, de többször kerülgettük őt az éjszaka folyamán. Jahodník előtt a tábornál nagy meglepetésre kikerült két kanna víz a szervezők jóvoltából. Ennek nagyon megörülünk. Hamarosan ismét kód, majd a S- jelzésen kell nagyon észnél lenni, mert a Cierna Skala 662 m-es csúcsa következik. Egy jó darabig kellemes hűs réten visz az utunk, majd begorombul az emelkedő, és igen kemény mászás veszi kezdetét a csúcsig. 

Felérvén kifújjuk magunkat, ez nem volt gyenge! Innen megint útvonalváltozás, kimarad Plavecky Mikulás település (ahol tavaly egy söröző zárása előtti utolsó pillanatában sikerült kiharcolnom vizet, de volt olyan év, ahol igen gyors voltam, és még nagyban nyitva volt az egység), és a P- jelzés kellemes széles útján haladunk most a Mon Repos épület mellett az Amonová luka elágazásig. Bizony erre is jártam már elég sokszor, csak nem sötétben. Az elágazás után az útvonal ismét a régi, a K- jelzésen csodálunk meg egy szép kilátópontot a Báborská hegyen, majd bokatörős lefelén óvatoskodunk tovább. Attilának mondtam hogy hamarosan lesz egy forrás, aminek igen erős hozama van, és biztos hogy működik. Így is lett, jól esett ismét frissíteni. A Plavecky hrad várromához nem tér ki a túra, kellemetlen sziklás úton érünk le Plavecké Podhradie településre, ami 63,5 km-nél volt, és egyben a következő frissítőállomásunk is. Mindössze két helyre lehetett depózni, ez volt az egyik, a másik pedig 148 km-nél volt. Elég puritán na... :) A pontőrök megörülnek nekem, ismerem én is jól őket több túráról. Virslit majszolhatunk korlátlan mennyiségben. Azt hiszem négyig meg sem álltam. 

A hatalmas frissítőpont rogyadozik a sok finomságtól, innivalók között a keményebb dolgok is megtalálhatóak, de azt meghagyjuk a már igen jó kedvű pontőreinknek. 

Sok időt eltöltünk itt. Bár még eléggé túránk elején vagyunk, viszont ez egy létfontosságú hely, ugyanis a következő pont innen 31 km-re lesz, és emelkedőből most rengeteg érkezik.. Nagyon észnél kell lenni hogy mindkét flakon csurdig legyen, és ennivaló is legyen bőven nálunk. Több mint 8 órát mentünk végül a két ellenőrzőpont között. Kifejezetten hűs időben indulunk ki a pontról, meg is jegyzem hogy mennyire király dolog most fázni kicsit. Persze ez nem tart sokáig, ugyanis a S- jelzésen jön a Vápenná 747 m-es csúcsára a hosszú mászás. Utolérjük ismét Mirot, ő mondja hogy neki ennyi volt, kiszáll. Eleinte szerpentinben emelkedik az út, majd ahogy egy kicsi sík rész jön kötelező ivószünetet rendelek el, mert ez után jön a durva szint. Végül persze ezt is abszolváljuk, és jutalmunk gyönyörű panoráma a kilátópontról. Le is ülünk kicsit nézelődni a sziklákról. A kemény mászás után erős lejtő jön a P-on a Solosnícka Dolina völgybe. 

Attilának mondom hogy én most kocognék kicsit. Jó utat, és sikeres teljesítést kívánunk egymásnak, de aztán pár száz méter után végül meggondoltam magam. Jó volt így ketten menni, dumcsiztunk, küzdöttünk, nincs kedvem egyedül belehajszolni magamat egy esetleges megborulásba, pedig jó párszor így csináltam már meg ezt a 200-ast. Pl tavaly a 225 km-t is. 

Úgy hogy csapatjuk továbbra is együtt. Attila is volt tavaly, így tudja hogy a következő hegy, az egész 200 km legdurvábbja lesz. Ennek neve pedig Velky Peterklin. 587 m magas mindössze, de nagyon mélyről kezdjük a kapaszkodást, és szó  szerint toronyirántos az út fölfele. Mit írtam? Út? Na az nem volt, ezt leginkább sziklamászáshoz hasonlítanám. Fellihegvén gyorsan kódot lelek, majd azonnal levetem magamat csokit majszolni, amíg Attila megjön. 

A cipő hiányos talpazata miatt viszont a lefelében sincs kegyelem. Ez keményen oda is vágott Attila térdének, de el kell hessegetni a kisördögöt az esetleges rövidebb táv teljesítésével kapcsolatban. A régebbi útvonalat jobban szerettem.. Egy hosszú sík aszfalton kellett akkor menni vagy 5 km-t, ez max álmosító volt, de haladható. Most pedig egy sárga tanösvényen kellett végtelen hosszan szerpentinesen emelkedni, érzésre a világűrbe. Közben szombat reggel lett, eltesszük a lámpáinkat. Elérvén a K-et végre, jön a kegyelemdöfés, brutál mászás föl a 759 m-es Vysoká csúcsára. Még a nap nincs ereje teljében, így a csúcson kellemes klíma honol. 80 km-nél járunk. A panoráma csodás, megmutatom a Velká Homola kilátóját, amit majd jó 25 km múlva remélhetőleg érintünk. A csúcs csoki itt is elmaradhatatlan részemről. Folyadék ügyben viszont nem állok túl fényesen, pedig ugye rekord mennyiséget cipelek. Nagy szerencsére tudom hogy kb 5 km múlva a Cermák réten ha kicsit kitérünk az útról lesz egy szuper bővízű forrás, ami tuti hogy üzemel. Addig kibírom 2 dl-el. A Vysoká sziklás lefeléjét is túlélve elérjük a P- jelzést, amit 12 km-en át követünk. Eltévedés veszélyről szó sem lehet, nagyon jól ismerem ezt a részt, sok túrán megfordultam erre. Elérvén az ominózus forrást, hatalmas mosdást csapunk, ez a legjobbkor jön minden évben a szomj halál ellen. A hátizsák ismét nehéz lesz, de bánja a fene, legalább van vizem. A következő mászás, rövid, de intenzív, föl a Skalnatá 704 m-es csúcsára. Szerencsére most nem tükörjégben mint tavaly decemberben a Teslacká Stovkán. A nap viszont innentől ismét bedurvul. Nehéz napunk lesz ma is. A csúcs után szerencsére időben kapcsolok hogy a telefonom a fűben maradt, de elég para volt hirtelen. Nem is nézem most a tracket, de aztán később veszem észre hogy 200 m-t jobbra ki kellett volna térni térkép szerint a Certov kopec csúcsra. Itiner szerint viszont végig P-, és a kódot sem jelölte oda. Mai napig nem tudtuk meg mi értelme volt ennek. Attilának megmutatok egy nagyon régi turistatáblát, amit a fa 90%-ban már "bekebelezett". Attila a térde miatt a lefeléket nagyon megszenvedi, de van időnk, és fejben viszont nem viccel, továbbra is a hosszú táv a célja. Ennek örülök, nekem is, de még nagyon messze a vég, bármi történhet. 700 m-es csúcsok között lavírozunk, de a Pezinská Babáig komolyabb mászás már nincs. Szombat délelőtt 10:31 van, és megérkezünk végre a 94 km-es ellenőrző, és frissítőponthoz. Levest szervíroznak, amiből később még repetázok is. Cipő le, zokni le, ég a talpam. Magnéziumos zöldalmás plusz tablettát oldok fel a hideg vízben, ezt megismétlem még vagy kétszer. Miután a levestől jól laktam, jöhetett a meggyes pite, aztán a többi jóság. Nem kicsit kajásak voltunk már. A következő frissítőpont 34 km-re volt. Ez már tényleg elég beteg.. Megint 8 órán át mentünk saját kajával, saját innivalóval a hőségben.. 1 órás megpihenés után folytattuk utunkat. A sípályán leereszkedve végre 2 km kellemes út következett. Rég volt ilyen már. Ezt letudva továbbra is aszfalt a követendő, de ez most emelkedős, álmosítós, monoton volt. Kódunk meglelése után a S- jelzésen igen hamar pörögnek a szintek a meredekség miatt. Jó tempóban hasítok most elől, feljebb megvárom Attilát, mert saját jelzést ír az itiner, aminek persze hűlt helye, nehogy eltévedjünk. A track alapján kanyargunk benőtt utakon, majd egy szép sziklaalakzat után érünk fel a már Vysokáról látott Velká Homola 709 m-es csúcsára, ahol egy nagy kilátó is található. A toronyba nem megyünk fel, nulla pontért itt egy métert sem pluszban :) Attilának mondom hogy lekocogok a Zochova chatáig, ott van egy jó kis büfé, valamit kajálok addig amíg megérkezik. Na de az én lábaim sem működtek úgy ahogy vártam, nem tudtam már beletempózni csak minimálisat. A ház előtt viszont a köztéri zuhanyzó minden évben szuper jó felfrissülésnek. Elérvén a büfét, rendeltem egy hot-dogot, amit nem vittek túlzásba. Amíg vártam rá Attila is megjött, így akkor együtt pihentünk meg a büfénél végül. Sajnos frissebb már nem lettem, de legalább éhes-szomjas nem voltam. A Kukla 564 m-es csúcsa jött, ahol régen egy igen csálé fakilátó volt, de balesetveszély miatt ledózerolták. Innen lefele, sok idő után ismét szeder hegyek. A S- jelen érkezünk be Píla településre. Régen mindig kitértem balra a sörözőhöz egy jéghideg csapolt kofolára, de pár éve telepítettek egy csapot az útra, így ez által kimarad a kitérőm már. A gyönyörű Cerveny Kamen kastély mellett emelkedünk föl a bejáratáig. Mindig elgondolkozom itt hogy milyen jó lenne csak úgy kirándulni, és például kívülről-belülről időtől függetlenül megnézni ezt a kastélyt. E helyett 112 km-t mentem már, és még 91 km hátra van. Na nyomás a Z-ön Casta településre. Leérvén szó szerint nyomasztó a hőség. Attilával beugrunk az élelmiszerboltba, és előtte el is fogyasztjuk hideg üdítőinket. Én még megspékelem azzal hogy veszek pár házzal odébb egy narancs ízű jégkását, és amíg Attila tonna számra fogyasztja a szedret a Dolanyra menő aszfaltúton, addig én ezzel a finomsággal csapom el az időt, és az unalmas kitett aszfaltot. Dolanyban eddig mindig volt frissítőpont. Kellett is, idén viszont semmi az ég világon. Ennek nagyon nem örültem, de előtte felkészültem az útvonalból, így előre tudtam ezt. A szőlődombok között emelkedő Z- jelzés szívja rendesen ki az energiát belőlünk. Megkönnyebbülés a K-et elérni, és jó darabig kellemes szintmentes úton haladni.  

122 km után ismét útvonalváltozás. A túra most nem megy le Majdán településre, ahol minden évben korsó málnaszörpöt szoktam inni jégkockával :) Mérges vagyok.. Mint ha direkt szívatás lenne az egész. Nincs frissítő, kikerüli a túra a üdítő vételi lehetőséges büféket. Oké, ott volt Casta, meg a jégkása, de megint csomó kilométer eltelt azóta. E helyett mászhatjuk meg az újdonságot, a Slepy vrch-t. Legalább a kilátás igen pazar. Utána még botladozunk a gerincen, mondom is Attilának, hogy ennek tiszta Északi Zöld feelingje van. Mielőtt végleg beleélnénk magunkat, a track össze-vissza húzása tréfál meg minket, de ott út nincs amerre jelöli, így arra megyünk amit én néztem ki. Így érkezünk le egy még számomra is új településre, Horné Oresany-ba 128 km-hez. Már a pont előtt eldöntöttem amit szoktam ezen a túrán kérni máskor is, hogy egy lavórba kérek jéghideg vizet hogy tudjam áztatni a forró talpcsontjaimat amíg frissítek. 

Meglepetésre amikor ideértünk, a lavór ott volt a jéghideg vízzel, szappannal, törülközővel. Kérem szépen, minden kívánság így teljesüljön :) Eközben levest szervíroznak, persze itt is repetázok. Egy takaros kis kertben van a pont, idilli helyen. Itt sem sajnáljuk az időt, hiszen megint 8 órán át keresztül jöttünk ugye pont nélkül. A következő EP 20 km-re van.. Szombat este 20:00 van, megkezdődik a második éjszakánk. Egy hatalmas tó mellett elhaladva lámpát kapcsolunk újra. 

Jahodníkra érkezvén (132 km) még épphogy, pöccre nyitva van a büfé. Attila kint megvár. Nem vagyok túl szomjas, de mint ahogy írtam, ezen a túrán MINDEN lehetőséget ki kell használni. Egy 0,3-as üdítőért gombolnának le 2 eurót tőlem, de végül vagy nagy címletem van, vagy 1 euró. Utóbbi mellett dönt a hölgy, szerencsémre. Közben a helyiek érdeklődnek létem felől, amikor mondom nekik, teljesen extázisba esnek, és szurkolnak. Na ez tök jó volt most. Jahodník után hosszas emelkedés jön egy aszfalton, majd a Smolenicei várhoz érkezünk, ami sajnálatomra most nem volt kivilágítva, pedig emlékszem rá úgy is. Track alapján megyünk innen le a főútig, máskülönben soha nem találtuk volna meg a levivő utat. Végestelen hosszú kerékpárút jön a főút mellett. Szerencsére a benzinkút nyitva volt, így vettem egy nagy húsos szendvicset, és meg is ittam helyben egy energiaitalt. Ez rendbe is rakott ideiglenesen fáradtság ügyileg. 

A vasút melletti értelmetlen kitérőt idén is meg kellett tenni, majd Trstín szélét elhagyva végre kimarad a Nahác előtti labirintus, és helyette aszfaltgyilkolás van ezerrel. Egy hatalmas réten haladunk, előttem van tavaly, amikor Branoval haladtunk a második éjszaka, és másodpercenként villámlott messzebb, végül megúsztuk a nagy vihart. Most viszont kiérvén később az aszfaltra, kellene egy kódnak lenni, de sehol sem leljük. Végül csinálunk egy fotót a turistatábláról, bár senki nem nézte ezt később. 2 km aszfalt jön Nahác-ig. 148 km-nél járunk, 35 és fél órája toljuk már egyhuzamban a túrát. Itt megint kapok lavórt és hideg vizet. Annyira rossz már a talpcsontom, hogy szó szerint piszkosul fáj amikor beleáztatom a vízbe, de tudom hogy utána el fog lazulni, és egy darabig megint nem lesz gond vele. 

Itt a második depópont, bepakolom a gumicukrot, ami aztán kellett is, illetve ismét 2 x 900 ml folyadékot. Közben babos tésztát szolgálnak fel, még szép hogy repetázok, vállalva az "utóhatást" később :) Nagyon-nagyon, de még annál is jobban esik itt ülni, és nem menni sehova. Még 55 km vár ránk. A következő pont 14 km, az nem vész, ráadásul szerencsére megint jó hűvös lett, de vártam már. Neki duráljuk magunkat a folytatásnak. A K- jelzés visz fel a hatalmas Katarínka kolostorromhoz, ami az 1500-as években épült. Ez után tudtam mi vár rám. Talán pont ez miatt, de iszonyúan elálmosodtam a nagyon hosszú monoton egyenes úton. Mondtam Attilának hogy én lefekszem a fűbe egy 20 percet, aztán majd megyek utána. Így is történt, csettintésre elaludtam, és 20 perc múlva keltett az óra. Ennyi volt a túrán az összes alvásom amúgy. Fittebb is lettem, és a lejtős úton bele is tudtam kocogni egész sokat Dobrá Vodáig. 

Kód megvan, tovább a Z-, Vytok fele. Nagy szerencse hogy itt általában mindig sötét van, mert ez egy 4 km-es teljesen nyílt rész. Megnézem közben a követést, van-e valaki a közelemben mögöttem. Jó 2 órán át senki. Messze látom Attila lámpáját, de tudom hogy Vytoknál fogom csak utolérni. Ez így is történt, ismét együtt folytatjuk utunkat. Innen azért motoszkál a kisördög persze gondolom sokaknál, mert itt lehet lenevezni a "rövidebb" távra, ami mindössze 7 km aszfalt után a célban is van. Attilának a térde fáj nagyon, nekem a talpam, de nyomatjuk tovább a hosszún. Ja, és persze Vytokon megint repetáztam a levesből :)

Elérkezett a harmadik nappal, vasárnap hajnal van, lámpát ismét eltehetjük. Attila tovább küld ideiglenesen, egyedül mászom meg a szerpentines emelkedőn a Klenova hegyet, aminek a tetején egy lezárt barlang is van. Ez után lejjebb egy kis kilátónál volt a kód, itt megvárom Attilát. Hosszas lejtős, normál esetben kellemes (de már semmi sem az) aszfaltút visz ismét Brezová pod Bradlomra, ahol még 15 km-nél volt az első pont, de most a város másik részét támadtuk meg. Bár a sebesültek inkább már mi vagyunk. Még Vytoknál mondta Martín ismerősöm aki a pontőr volt, hogy itt nem lesz ember, csak frissítő lesz kirakva az udvarhoz. Így is történt, leülünk a kempingszékekre, és nyomatjuk ezerrel amit látunk. 

Később viszont lehűlök, amikor nézem hogy rajtunk kívül mindenkinek van innen érkezési ideje. Na azt hogy? Nem is volt ott senki. Dühítő a szitu, de mivel kaptunk nyomkövetőt, úgy is egyértelmű hogy jártunk ott, amivel végül nem is volt gond a végén. Átszeljük a kis várost, majd a hatalmas Bradlo emlékmű fele tartunk a P-on, aminek soha nem akar véget érni. Gonosz emelkedő visz ide! Már tényleg lassan megyünk, főleg lefele. A cél a túlélés, de időnk van továbbra is. 

Kosariskára érve persze pont a nyílt aszfalton süt ki a nap, és már megint forróság vár ránk 3 km-en át. Ez a 3 km már nagyon sok így a nyílt aszfalton. Nagy sokára erdőbe érkezünk, majd a 185 km-es frissítőponthoz. Nem vitték túlzásba.. Semmi szék, a fűbe leülhetünk a tűző napsütésbe. Próbálom a pontőrnek elmagyarázni hogy hívja föl Slavo főszervezőt és írja be a pontos időnket Brezován a követési oldalra, tudtam is fejből mikor voltunk ott. Össze-vissza beszélt minden egyébről, kb semmit nem értett amit mondtam, így elengedtem inkább a dolgot.. Nem időztünk itt sokat. Innen 18 km a következő frissítő, ami nem más mint a cél. Na de jött a nem várt esemény.. A Velká Pec környéke számomra meg van átkozva. Mindig valami történik itt, ha MKMK van, ha Lazova Stovka, valami ezen a környéken sosem kerek!!! Alapból már az hogy három fele mennek a tanösvények nem szimpi, de hogy most sem szerettem meg ezt a környéket az továbbra is biztos. Ugyanis egy saját jelzés, szép új állapotban mutatott jobbra egy úton föl. Az nagyon nem kerek, mert a track teljesen máshol megy, ott viszont nincs út. Így kénytelenek voltunk menni a jelen, de látszódott hogy így hosszabb lesz a táv.. Elérünk egy elágazást. Saját jelzés egyenesen, a másik fán pedig jobbra. Na most akkor mivan? Jobbra tuti nem, mert akkor kimarad a Malá Pec, ahova kódot jelöl az itiner. Az egyenest választjuk, de hamarosan ennek vége, és nincs tovább út, csak bozót, na meg jókora emelkedő. Már pedig akkor is tovább kell mennünk egyenesen amíg bele nem érünk a tanösvény 100.000-ik ágába. Érdekes, mert út nem volt, de a fákon voltak, pici fényvisszaverős régi nyilak, valószínű régen még én is járhattam erre? A szituáció több mint dühítő volt, de végül elértünk a Velká Pec hegy aljába. A track felvitt a hegytetőre, ami igazából közel volt, de nem jelölt kódot oda a papír, és kilátás sincs tudtommal. Szívatás a köbön. 

A Malá Pec viszont odébb volt, viszont ott ténylegesen megleltem a kódot. Lehetett oda-visszázni tök fölöslegesen egy csomót. Valószínű ezek az össze-vissza nyilak régebbi szervezések nyilai lehettek, bár a friss MKMK-s papírokat viszont nem értem. Azt sem nagyon, hogy miért nincsenek ezek leszedve a rendezvény után, cserébe meg lehetne spórolni ilyen galibákat, amik 185 km után nem hiányoznak.. Na mindegy, elment csomó idő, de végre ismét a jó úton. Kikeveredvén ebből a labirintusból egy nagy rét szélén haladunk a Z-ön, majd ezt megkerülve egy full értelmetlen kanyart kellett jobbra megtenni, persze emelkedőn, amíg elértünk Malá Klenova biciklis táblához, ahol az utolsó kód volt, és ami amúgy 300 m-re volt a Z- jelzés letérésétől. Innen már szintmentesen haladunk, még 9 km választ el minket célunktól. Nekem már nagyon fáj a talpcsontom, így belefutok, úgy kevésbé rossz. Elég sokat futottam, de persze Attilát nem akartam ott hagyni, így azzal ütöttem el az időt hogy a telefonos fotóim alapján ikszelgettem ki a kódokat az itinerben. Volt bőven. Végül leérünk Chtelnica szélére, ahonnan azért még 3 km várt ránk a forró aszfalton. Ezt is letudván vasárnap 16:31-kor megérkeztünk a célba! 51 óra 01 perces menetidőm lett végül. Kilencedjére is sikeresen vettem a küldetést, de már megint azt mondom hogy köszönöm, ennyi elég volt most már tényleg belőle. De bakker, jövőre ha megcsinálom a 10 nem egy szép kerek szám? :) Gratulálok Attilának, látszott hogy nagyon akarja a hosszútávot, borzasztóan kitartó, és nagy küzdő! Ezt csak az tudja aki ott volt, vagy véletlen elolvassa ezt a beszámolót :)