Hát nekem nagyon úgy tűnik, hogy a floridsdorfi fogaskerekes 40-es és a György barát által emlegetett 40-es is még a régi számozási rendszer szerint kapta a számot, csak éppen nem tudta az egyik kéz, hogy mit csinál a bal.
Egyébként találtam egy olyan leírást, ami a fogaskerekűt tárgyalja. Eszerint a Karánsebes–Hátszegváralja szakasz 1908-as átadásával, Romániában is a fogaskerekű vasút (Baucár és Zajkány között). Erre a szakaszra érkezik a Wiener Lokomotivfabriktől 8 darab Abt-rendszerű fogaskerekes gőzmozdony, amely 1918 után a 40D (napaszmek, már betű is...) sorozatként válik ismertté. Most hogy ez az alkotasu-féle floridsdorfi, csak a gyárat írták el; vagy a György barát féle, csak mégsem resicai; esetleg egy harmadik sorozatról lenne szó...
Aztán erre rá jött még, hogy feltehetőleg a G8.1 már az új rendszer szerint kapta a 40-es sorozatszámot (pontosabban a 040-et, de az első 0-t elhagyják), annak ellenére, hogy már 1914-ben beszerezték őket (1913-ban vették meg a Maffeitől a Pacificeket, ezek érdekes módon már eleve 3-számjegyű sorozatszámot kaptak: 231).
Egyébként úgy tűnik, hogy nem csak nekem nem tiszta a dolog: a román Wikipedia szerint 7 ilyen gép készült 17,2t tengelynyomással 40.001 -> 40.112 közé számozva(???); a raileten meg azt írják, hogy 6 ilyen gépet készítettek csökkentett tengelynyomással kifejezetten a C.F.R.-nek, és egyikük sem érte meg az 1940-et. Ugyancsak a railnetes leírásban említik, hogy '19-ben, a háború lezártával egy sor zabrált mozdonyt a 40.000-s sorozatba sorolnak be, ezek kapják a 001 -> 112 sorozatszámokat. A szövegkörnyezetből egyébként az tűnik ki, hogy egyetlen típusról van szó; tehát a jelek szerint 100+ porosz G8.2 is az oláhoknál végezte – ezt most nem pejoratíven írom: a 40.000 sorozatot kizárólag a Regátban használták, Erdélybe és a Partiumba nem kerültek belőlük (gondolom minél távolabb akarták tudni őket a korábbi tulajdonosoktól...?).
A további sorozatok esetében már úgy tűnik, rendeződnek a viszonyok, már 3 számjegyű sorozatszámokat alkalmaznak, 3-jegyű pályaszámokkal. Kivétel a porosz G10, ami "30" lett (gondolom a vezető 0-t itt is elhagyták); illetve valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a németektől "szerzett" ilyen-olyan 1'D gőzösöket a 150.1000-es sorozatba rakták (a 150.000-ban a resicai klónok voltak).
De ha már úgy érezzük, hogy nagyjából rendeződnek a fejünkben a dolgok, ne kezdjünk el keresgélni a neten, mert könnyen belefuthatunk valami ilyenbe:
museum-of-steam-locomotives.jpg (1000×563)