A "vezetőség" az gondolom majd egy embert fog jelenteni, az ügyvezetőt, akit mindenki tud(ni vél), hogy ki lesz, de amíg hivatalosan nem ő lesz a kft. ügyvezetője, addig erről érthetően nincs kommunikáció. Hogy miért nem történt meg ez eddig, azt nyilván kevesen tudják, de talán nem is annyira érdekes a nyár közepén.
Légiósok terén pedig szerintem még bőven ráérünk. Egyrészt a legtöbb magyar csapat nincs előrébb, mint mi, másrészt ha az ember belegondol, hogy tavaly ilyenkor már megvolt Caldwell és Thomas, de Kountz és Williams még nem, akkor talán jobb is, ha nem kapkodunk. :)
Hojc előző csapatából mintha még nem lenne új csapata a lett centernek, akit azért az egyik ötösünknek el tudnék képzelni.
Azt sajnálom, hogy Dékány, aki egész évben a ranglista helyezéseket tekintve dobogós volt VAL-ban, benn volt az A-döntő All-Star csapatában is, végül nincs ott a válogatottban.