Szondi 100 (106 km - 5353 m szintkülönbséggel) sikeresen teljesítve 20 óra 45 perc alatt. 

 

A börzsönyi Lefagysz túrának volt egy vicces szlogenje. A Lefagysz szót áthelyettesítve a Börzsönyre ez így hangzik: " A Börzsöny nem viccel, mikor a hólyagból víz spriccel". A mondat első fele teljesen helytálló, míg a második részére bíztam benne hogy nem fog sor kerülni. 

 

Hajnali 3:15-ös kelés után végül Botos Istvánnal utazunk ki Nógrádba, ahonnan indul ez az igen kemény megmérettetés. 6:30-tól volt a rajt, mi már 6-kor ott voltunk, így maradt idő a pakolászásra, és a depós cuccok lerakására. Én 61 km-hez, a Fekete-völgyi Vilati üdülőhöz készítettem össze csomagomat.

 

Pöccre 6:30-kor el is indulok a túrán. Istvánnal, és a rég nem látott Kovács Danival haladok, utóbbival jókat dumcsizunk, mert a túra elején még az első pár kilométeren gyakorlatilag semmi szintemelkedés nem volt. Első pontunk a Sós-kút névre hallgatott. Sosem jártam még itt, a kútból folyt is szépen a víz, így meg is kóstoltam. Ez után kezdődtek az első szuszogtató emelkedők a Foltán-keresztig. Névrokonommal haladunk a pontig, majd onnan kocogásra váltok lefele, így egyedül is találom magam hamar. A Szénpataki kulcsosháznál, 11 km-nél volt a túra első frissítője. Ejha, igazi megreggelizős pont ez. Vajas-zsíros kenyerek voltak paprikával, paradicsommal, kólával. Kell is az energia, mert komoly szintemelkedés jön hosszasan a Suta-berki nyiladékban. Utolsó látogatásom óta a jelzések más színt "öltöttek", így most Z+, és Z3 a követendő útvonal. Jó tempóban mászok fölfele egészen a Dr. Bubó fájáig, ahol kódot írt az itiner, de meglepetésre Forgács Brigi várta itt pecséttel a résztvevőket kisfiával, na és a lényeg hogy még felcipelt egy csomófajta süteményt, és vagy 12 liter vizet. Hatalmas elismerés érte, és egyik süti finomabb volt mint a másik. Jókedvvel érkezek meg a 780 m magasságban levő Rakodó-nyeregbe, hogy innen lekocoghassak a Fekete-rétre ahol ismét pontőr igazol. Innen megint durvulás vár, a K3-ön kell mászni a Kőkorsón keresztül egészen a Börzsöny csúcsáig, a 938 m magas Csóványosig. Természetesen a szerpentineket nem vágom le fölfele, bízom benne mindenki így tett. A csúcson cukorka fogad pontőrrel. Innen kicsit ki lehet engedni a gőzt, hosszas lejtés következik a Z- jelzésen. Közben 45 km-en induló sporttársakat előzök. Nagyon meleg van már most, egy felhő sem leledzik az égen. A Gál-réttől a Z-tanösvény jelzést kellene követni ha lenne. Létezik az, csak valamiért a másik irányból van felfestve. A koncepcióra nem tudok rájönni... A bombatölcsérek mellett elhaladva a Závoz-nyeregbe érkezek, ahol a második terülj-terülj asztalkám vár, legalább annyi finomsággal mint ami az elsőn volt. 27 km-nél járok. A következő feladat a Kámor 662 m-es csúcsának a megmászása volt. Felérvén hamar lerogyok folyadékot pótolni, a nap már igen magasan jár a horizonton. A Csánki-kert után a Pénzásás nevű részt elérvén a börzsönyi K- jelzésen érek fel a Drégelyvárba. Közben Frisch Laci jön a rövid oda-visszán, kb 10 percre van előttem. Fent kicsit megpihenek, majd elindulván Bötkös Tamás érkezik szembe. Tudtam hogy hamarosan utol is ér. Kényelmes belekocogós út következik nagyon hosszan továbbra is a K-en. Viszont nagy a probléma, folyadékkal csehül állok, és egyáltalán nem voltam biztos benne hogy a következő ponton 44 km-nél lesz-e vízvétel. Elég ijesztő volt a szituáció, pedig erre oda szoktam figyelni, de a meleg miatt muszáj volt fogyasztanom. Közben Tamás utolér, kicsit kocorászunk, aztán el is engedem, korán van még a megboruláshoz. 

Nem sokkal a pont előtt egy nagy rétnél sajnos előjött a teljes elszomjazás, és ezt akkor tudtam amikor megálltam "pislantani". Őrült módjára elkezdtem térképészkedni, és láttam hogy a pont után egy pici kitérővel van az Oszlopó-forrás, ami közelében pihenők is vannak. Bíztam benne hogy ez által működni fog. 

Leérvén a Kalakocs-pataki pihenőhöz 45 km-nél ellenőrző pont van, Kontha Gabriella, Nád Béla, és egy srác fogad, aki a Kazinczyn a szalánci várban pontőrködött. 

Uhh, van ballonos víz. Ez szó szerint életmentő volt, de sajnos a dehidratált állapoton ez már a célig nem segített. Amúgy most megnézvén az Oszlopó-forrás sem lett volna iható, szóval ha itt nincs víz, Királyházáig azt hiszem valahol bedőlök az árokba. Ez után egy brutál állva legelős emelkedő következett a P-on a Lopona-hegyre fel, igen hosszasan. Még jó hogy észrevettem a jelzést, majdnem tovasiettem. Az emelkedőn utolérem Frisch Lacit, Tamást pedig látom emelkedni a messzeségben. 

Nagy nehezen felérvén az emelkedőn, legalább ilyen meredek lejtőn óvatoskodok le Királyházára, ahol szuper frissítőpont fogad. Ez már nagyon kellett úgy érzem. Le is rogyok a nyugágyra, kólával, és szörppel vértezem föl magamat a tovább menethez. Jó negyed óra pihi után egy emberméretű dinnyeszeletet is meglovasítok, és ezt eszegetve folytatom utamat. Kegyelmet továbbra sem kapunk, a P- jelzés a követendő a Nagy-Mána gerincen keresztül egészen a Magosfa nyergéig, 900 m magasságig. Az elején kitett emelkedő fogad, már lassan a fülemen veszem a levegőt mire felérek a csodás kilátást nyújtó Mána csúcsra. Meg is állok egy picit pihenni, na meg panorámát nézni. Végül a Magosfától a Z- jelzés visz a Sas-úton keresztül a Vilati üdülőig, ahol 60 km-nél járok. Ide depóztattam, be is pakolom a fejlámpát, üdítőket, energiaitalt, gumicukrot, pár csokit, és egy váltózoknit. Itt viszont mennyei gulyás vár a pontőr jóvoltából. Szerencsére a gyomrom nem rakoncátlankodik, így jóízűen kanalazom be a szolgáltatást. Tamás is itt volt még, de ő tova indul, és többet nem is látom már. A következő a nagyon nem szeretem rész. Kirándulni csodálatos lenne, meg-megállni, sok szép kilátás is van, de 60 km után egy teljesítménytúrán ez már inkább nekem lélekromboló. 

A Jancsi-hegy, Holló-kő, Salgóvár, Magyar-hegy rész következik töménytelen szinttel, és sziklás, alig haladható utakkal. Ha ez megvan, akkor már nagy az esély a sikeres teljesítésre. A Salgóváron a kód jegyzetelése után lekocogok egészen Nagybörzsönybe, a túra egyetlen nagyobb civilizált részébe. Közeledik az este, de előtte azért kapok egy jókora pofont a hőségtől, és bemenekülök a Malomkert panzió és étterembe, szerencsére még pont nyitva van. Egy jéghideg limeos sörért hagyok ott nagyobb összeget, de kicsit le kell ülnöm, be kell vennem egy sótabit, és a mosdóba valahogy észhez kell térítenem magamat a hideg csapvízzel. Ez úgy ahogy megtörténik, majd elérek a kisvasút parkolójáig, ahol Zsanett és pár ismerőse pontőrködnek, és varázsolnak mennyei frissítőpontot. Itt sem sajnálom húzni az időt. Nagybörzsönyben elég sok időm elment, de a sikeres teljesítéshez ez nagyon kellett. Ráadásul tudtam hogy következik a Hegyes-hegy-orom véget nem érő emelkedője, amit szó szerint egy porcikám sem kívánt már. Indulásom előtt egy srác érkezik, Kovács Péter, láthatólag jó erőben. Tovahaladok, majd végül megállás nélkül érek fel a goromba, rémhosszú emelkedőn. A tetején kód fogad, na meg egy szarvasbogár, aki a kódos papíron próbál minél magasabbra jutni. 

Beizzítom a lámpát, lefele igen veszélyes az út, de szerencsére egy kis darabon át szalagozás is segít. Ügyesen észreveszek egy alig látható ösvényt, a S3 jól elbújt pedig. A kocogás is már csak alibiből megy, de azért haladgatok Kisirtáspuszta felé. A kisvasútnál pontőr fogad, és sós dolgok, a Nógrádi ropira rá is járok rendesen. 

Péter itt utolér. Beszélgetünk keveset, majd erős tempóban elhúz fölfele a S+-en, én pedig rákészülök fejben az Inóci-nyereg hosszú mászására. A tetején lejegyzetelem a kódot, majd legurulok a hegyről majdnem szó szerint, ugyanis kicsit bebóbiskolva az utolsó pillanatban mentettem egy nagyobbat. A Kisinóci-rétet elérve Toperczer Andrisék pontőrködnek, meglepő most nem az indulók között látni. Itt is van dínom-dánom, Pétert is elkapom, bár hamarabb tovaindul, és a felfelén hamar el is tűnik a lámpája. Utolsó komolyabb mászás jön, az Inóci-vágáson fölfele a K-en egészen a Nagy-Hideg-hegyre. Ez megint egy beletörődöm emelkedő, tehát tök mindegy mikor, egyszer majd felérek, mert vagy 5 km-en át emelkedik az út. Ez így is történik, és a háznál Dávidtól kapok pecsétet. A semmiből két lámpás alak érkezik, Csipi, és Dudok Edit. Lefele velük indulok tovább. Csipi figyelmeztet hogy épp most kispistáztuk (rövidítettük) le a P-t egy picit. Próbálok nem tudomást venni róla :) Én is erőre kapok a lefelén, és jó tempóban futkorászunk, de aztán végül mégis elengedem őket. Bár a célig már csak 8 km van, de nincs kedvem megborulni mint mondjuk Nagybörzsöny környékén. Azért én is jól haladok a köves Taxi-nyiladékon keresztül. Szépen megteszem a tök fölösleges betérőket a P-on. Királyrétre leérvén ismét Kontha Gabi, és Nád Béla fogad. Pétert is itt lelem, de ő indul is már tovább. Gyorsan megbontom az energiaitalomat, és vételezek pár chipset a pontról, kenyér már nem kell. Egy rövidke mászás van még a Várhegy nyergébe föl, innen már könnyebb az útvonal. Sokat belefutok, de valószínű Péter is így tesz, mert a hosszabb egyenesben sem látom már. Meglelem a szalagozott utat. Sajnos nem fényvisszaverős, így meresztgetni kell a fáradt szemeimet, de nem megyek mellé egyszer sem. Az utolsó kódot is feljegyezve kiérek egy hosszabb kerékpárútra, ahonnan még 3 km a cél. Meglepően ezt szinte végig futom, pedig nem lejt, inkább csak síkban megy. Végül visszaérvén Nógrádra vasárnap hajnal 3:15-kor érkezek be a célba, ahol a főszervező Tamástól megkapom szuper díjazásomat. 

Kánaán az lenne itt is, gulyást most nem kérek, de a palacsintára igen csak felcsillan a szemem, és kettőt be is habzsolok. Lenne még itt egyéb finomság is, de vár Bötkös Tamás kocsival, aki már egy ideje a célban van, és nem akarom még jobban föltartani, így hamar búcsúzót intek. 

Kemény útvonal volt, durva melegben, de ahogy írtam az elején, a Börzsöny nem viccel, hólyagból meg szerencsére végül egy sem lett.