Folytatás:

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Tompa Károly a rendelkezésére álló első napokban igyekezett megismerni a rábízott védelmi objektum különböző pontjait és karhatalmi szempontból megszerbezni az épület fegyveres biztosítását. Politikai vagy másféle eligazítást Orbán Miklóstól nem kapott. Az ÁVH-s ezredes csak telefonon keresztül biztatta: tartsanak ki, az „ellenforradalom” leverése már folyamatban van! Tompának megkönnyebbülés volt tudnia, hogy a szovjetek október 25-én éjjel három T-34-es páncélost állítottak a pártház elé. Ezek e következő napokban is ott maradtak a téren. A katonák az épületbe soha nem jöttek be, jelenlétük viszont biztosítás volt arra nézve, hogy az épület mentes marad mindenféle külső támadástól.
Mint mondottuk, Orbán ezredes a pártház védelmét Tompa Károly hadnagyra bízta. A másik szakasz parancsnoka Várkonyi György, egy 23 éves alhadnagy, Tompa beosztottja volt. Tompa igyekezett kézbe venni a dolgokat. Idézek egy 1957-es (első és utolsó) nyilvános írásos nyilatkozatából.
„Október 23-án este Várkonyi hadnaggyal (tulajdonképpen alhadnagy – G.P. megj.) közösen megszerveztük az épület védelmét. Én a szakaszommal az első emeletet foglaltam el, ezenkívül néhány embert felküldtem a negyedik emeletre, elsősorban azzal a feladattal, hogy a Rákóczi út felőli polgári épületek tetejét figyeljék, nem szerveznek-e abból az irányból támadást a pártház ellen. Várkonyi szakaszával a földszintet, a lépcsőházat és a második emeletet biztosította. A földszintet, a kapubejáratot öt-hat harcos védte, a lépcsőházban négy-öt őr volt elhelyezve, az étkezdében ugyancsak öt harcost helyezett el Várkonyi hadnagy, tekintettel arra, hogy az étkezde ablakai a térre néztek. Ezenkívül a második emeleten volt még három-négy beosztott katonánk…”
Ez a hosszúlélegzetű idézet is bizonyítás a maga nemében. Lám, a karhatalmisták a forradalom első napjaiban felkészültek egy, az épületet megcélzó, külső támadás elhárítására. Már ez a tény is cáfolja a későbbi, a pártpropaganda által terjesztett állításokat, miszerint az október 30-i támadás a pártház védőit „meglepte" volna. Tompa a rábízott védelmi objektumok nagyságára való tekintettel Orbán Miklóstól október 26-ától kezdve erősítést igényelt. Megígérték neki, hogy amint beérkeznek a Veszprémből felrendelt karhatalmi erők – abból küldenek a Köztársaság térre. De ezek az egységek soha nem érkeztek meg Budapestre!
Időközben Mező Imre Tompától függetlenül maga is igényelt a Belügyminisztérium fegyverraktárából puskákat, géppisztolyokat. A Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Főosztálya egy 1957 június 11-én kelt „szigorúan titkos” jelzetű Jelentés szerint (amelynek tárgya a „budapesti pártbizottság ellen intézett támadás”) 1956 október 24-én kb. 50 puska, kellő mennyiségű lőszer és 2 láda kézigránát érkezett az épületbe. Ezekkel a pártbizottság dolgozóit fegyverezték fel, akik – úgy látszik – értettek a fegyverekhez, talán mert ilyenfajta kiképzést is kaptak. Tompa a felfegyverzett civileket is őrségbe osztotta, és bevonta védelmi tervébe. Védőrsége így kb. 100 főre nőtt.
A nehézségeket elsősorban a politikai kérdések tisztázatlansága adta. Tompa Károly elbeszéléséből is tudjuk, de más források is mondják: október 25-től kezdve a karhatalmisták hangulata, harci kedve folyamatosan romlott. A Belső Karhatalom legénységi állományának nagy részét rendszerhű, így megbízható parasztfiúk adták. Igaz, nem önkéntesekként jelentkeztek a testületeknél. Többségük megkérdezés nélkül, a sorozásnál került a Belső Karhatalomhoz, ahol a néphadsereg újoncaival ellentétben bizonyos előnyöket élveztek (zsold, ellátás, stb.). Ha ezek a fiatal katonák a városi emberek helyzetével, életkörülményeivel nem is voltak tisztában, saját otthoni – falubeli – problémáikat már a család keretein belül ismerték, észlelték. Ha nem is nyíltan, vagy jobban mondva tudatosan, de 1956-ban már ők, a sorozott államvédelmista „belső karhatalmisták” is valamilyen vonatkozásban elégedetlenek voltak a rendszerrel. Sérelmeik paraszti létükből adódtak. A Köztársaság téri pártházban szolgálatot teljesítő K. Farkas József a „Népszabadság” hasábjain, 1957 elején életéről kérdezvén ezeket mondta: „Apáméknak 12 holdjuk volt. Ehhez a földhöz kilencen vannak. Ötven mázsa búzánk termett, s annyit vittek el belőle a beszolgáltatásnál, hogy a fejadag sem maradt meg. A kenyeret a péktől kellett vennünk. Elhiszik, hogy nekem nincs egy ruhám, amiben majd kimenjek a kórházból ha meggyógyulok? Hát nekünk nem ugyanúgy fájtak Rákosiék embertelen intézkedései, mint a többi dolgozónak?”
Október 24-e és 29-e között a pártház őrsége bizony elég meggondolatlanul, sőt ostobán viselkedett. Kihasználva védett és szovjet páncélosoktól biztosított helyzetüket, a parancsuk eredeti feladatához hűtlenné válva, előszeretettel és aktív módon beavatkoztak a környék eseményeibe. Maga Tompa Károly mondta el nekem Budapesten 1990 augusztusában, amikor megkerestem és a 34 év előtti eseményekről kérdeztem, hogy katonái október 24-én (és a rákövetkező napokban is) a Köztársaság térre és közvetlen környékére jártak ki „portyázni”. Ha valahol fegyveres fiatalra akadtak, azt lefegyverezték, és behozták a pártházba. „Kihallgattuk, majd megfelelő ajánlással átadtuk őket a Mosonyi utcai rendőrségnek…” – mondotta. A BM már idézett 1957-es „szigorúan titkos” Jelentéséből pedig kiderül, hogy egy kisebb felkelő csoport október 25-én a pártház élelemszállító kocsiját akarta megszerezni. „A védők tüzet nyitottak rájuk, mire elmenekültek. Az egyik felkelő súlyosan megsebesült. A sebesültet elsősegélyben részesítették, majd a pártház egészségügyi részleg parancsnoka egy létrából rögtönzött hordágyon, két fehérköpenyes elvtárssal a Koltói Anna Kórházba szállította az esti órákban…”
Mindezen akciókkal Tompa károly csapata felfedte a környék lakossága (és bizonyára a felkelő csoportok) előtt is valós kilétét.
A környéken ezek után mindenki tudta, hogy az MDP székházban „nagyszámú” államvédelmi őrség tanyázik.
Október 28-án a kora délutáni órákban Nagy Imre miniszterelnök a Kossuth Rádió hullámhosszán általános tűzszünetet rendelt el Budapesten. Pár órával később ismét mikrofon elé állt. Beszéde a forradalom győzelmének meghirdetése volt. A nép követeléseit kormánya – mondotta – magáévá teszi. Kilátásba helyezte a tárgyalásokat a szovjet csapatok Magyarországról való kivonása érdekében, és a továbbiakban bejelentette: „ A rend helyreállítása után egységes új államrendőrséget szervezünk. Az Államvédelmi Hatóságot megszüntetjük…”
Az ÁVH feloszlatásának híre a Köztársaság téri pártházban szolgálatot teljesítőknél megtette hatását. Az épületben ugyanis egész nap bömbölt a rádió. A hírt nem lehetett letagadni. Mindenki hallotta. A sorozott államvédelmista karhatalmisták Nagy Imre bejelentését úgy értelmezték, hogy mivel a testületet feloszlatják, az ő szolgálatuk is befejeződött. Le akartak szerelni, haza akartak menni.
Tompa Károly 1957-es nyilatkozatából idézünk:
„… Ezekben az órákban egyre romlott az őrség hangulata. Nem értették, mit jelent a rádióban közvetített rendelkezés az Államvédelmi Hatóság felszámolásáról. Megértettem velük, hogy ez csak az operatív szervekre vonatkozik. A karhatalomra most nagyobb szükség van, mint bármikor ezideig – mire a harcosok megfogadták, hogy megvédik a pártházat minden eszközzel, ha kell életük árán is!”
Miért volt szükség Tompa Károly ilyenfajta nagy fogadkozására?
Miért tartott a parancsnokság egy ilyenfajta „kívülről” jövő támadástól? Hiszen a magyar forradalom történetéből ma már tudjuk: ahol az ÁVH nem provokálta a tömegeket, ahol nem lépett fel csekista brutalitással a néppel szemben, ott – legalábbis október 30-ig – a Belső Karhatalom harcosai ellen a forradalmárok nem kezdeményeztek tűzharcot. A testületet békén hagyták. Kitértek útjából. Csak a szovjet katonai egységek ellen harcoltak. A Köztársaság téri pártházban tartózkodó őrcsoport azonban csak október 30-án vált egycsapásra megtámadottá, azaz a pártház védőjévé. Mindeddig – a részleteket az előzőekben már említettük – ahol csak tehették, ők kergették, vadászták a forradalmárokat. Így már október 24-én az egyik „portya” alkalmával három személyt „szereltek le”. Október 25-én újabb civil fegyvereseket tartóztattak fel, akik a Koltói Anna Kórház irányába szelték át a teret, nem törődvén (talán nem is tudván arról) hogy mi is van a pártházban. Október 29-én, (egy nappal a Köztársaság téri csata előtt), sötétedés után, Tompa emberei ismét fiatal fegyveresekre bukkantak a téren. Elvették fegyvereiket, hiába igazolták ők magukat nemzetőr igazolvánnyal, amely egyben fegyverviselési jogot is jelentett. Tompáék szemében ezek, a Nagy Imre kormány által kiállított igazolványok érvénytelenek voltak. Pedig ekkor – október 29-én vagyunk – az ÁVH és vele együtt a belső karhatalom jogilag tulajdonképpen egy „nem létező” testület volt. Úgy is mondhatnánk: egy illegális fegyveres csoport. Hiszen ahogy ezt az előzőekben kifejtettük, október 28-án maga Nagy Imre rendelte le az ÁVH feloszlatását.
Persze, Nagy Imre (és a forradalom) ellenségei ezzel a lépéssel nem értettek egyet. A pártházban alakulóban volt egy Nagy Imre (és a győztes forradalom) elleni akció. Az itt gyülekező pártfunkcionáriusok és katonák – köztük a néphadsereg politikai tisztjei – a pártházban biztonságban tudták magukat. Nem csoda az erős fegyveres őrség miatt, de azért is, mert a téren, épületük előtt október 29-én délelőtt még mindig ott álltak a szovjet harckocsik. Ezeket azonban e nap délutánján 16 órakor a szovjet felsőbb parancsnokság kivonta a Köztársaság térről. Helyükbe egy páncélozott harci jármű jött. Ennek ugyan ágyúja nem volt, de volt egy nehézgéppuskája, ami egy, az épület elleni támadásnál komoly károkat tudott volna okozni a rohamozóknak. Ki és miért rendelte vissza a szovjet páncélosokat – ma sem tudjuk! Egy biztos, ez provokáció volt. Prédának dobták oda a szovjetek a pártházat!
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>