Zs... Creative Commons License 2025.06.30 0 2 14121

Megírom a sztori végét is, hátha valakinek valamikor még hasznos lesz ;o)

Szóval ott tartottunk hogy 1x600 EUR-t már megkaptunk. Írtam nekik hogy mindez igazán szép és jó, de ugyebár ketten voltunk, és a másik utasnak is éppen ugyanígy járna. Írtak hogy ok, de mivel nem egyezik a nevünk, neki külön kell beadnia. Jó, megtettük, majd küldtek is egy formátumot (teljesen mást mint nekem) hogy ezt töltsük ki, és már utalják is. Kitöltöttük, majd közölték hogy nem jó, nem töltöttünk ki mindent (természetesen mindent kitöltöttünk). Elküldtük újra, akkor az jött hogy Revolutra nem tudnak utalni. Miután nekem már ugye korábban átutalták, és mit ad isten, Revolutra. Jó, megírtuk hogy márpedig tudnak, elküldtük bizonyítékként az igazolást a nekem való utalásról. Erre két nap múlva jött egy automatikus levél, hogy nem válaszoltunk a megadott határidőn belül, ezért lezárták az ügyet, ha akarunk valamit, adjuk be újra. Jó, beadtuk újra, megint ugyanaz, töltsük ki a formátumot. Elküldtük megint, kitöltve mindent, előre mellé téve hogy Revolutra kérjük, bizonyítékként a nekem jött utalással hogy menni fog ez, majd újra ugyanaz a válasz, nem töltöttünk ki mindent. Erre megint elküldtük hogy de, kitöltöttünk mindent, ha hiányolnak valamit, esetleg mondják meg hogy mit. Két nap múlve megint automatikus válasz, nem válaszoltunk a megadott határidőig, lezárták az ügyet, adjuk be újra.

Na itt már kezdtük látni hogy ez így nem biztos hogy menni fog. A levélben, amiben küldték hogy elfogadják az igényt, volt egy olyan pont is, hogy cash-ben is lehet kérni bármelyik Turkish irodában. Gondoltuk ok, akkor próbáljuk meg ezt. Írtunk a budapesti irodának  hogy akkor itt lenne ez, hová menjünk hogy odaadják kp-ben. Ja, náluk azt nem lehet, ők utalni tudnak, de csak forintban. Persze, gondolom úgy kb 300-on átváltva... Jó, akkor ezt hagyjuk. Úgy adódott hogy éppen mentünk Rómába, megnéztük, Fiumicinon is van Türkish iroda, próbáljuk meg ott. Írtunk nekik is, itt lenne ez a kis 600 EUR, vajon ők oda tudják-e adni cash-ben, ahogy egyébként ugye a levélben is szerepelt hogy ez így működik. Ők is válaszoltak, nem, cash náluk sem működik, utalni tudnak. Na remek, ez már jobban hangzik, próbáljuk meg ezt. Küldtek ők is egy formátumot (természetesen megint teljesen más mint amiket eddig láttunk), kitöltöttük, visszaküldtük, írtak is hogy utaltak, 20 munkanapon belül a számlánkon lesz a pénz. És láss csodát, eltelt egy hét és valóban ott volt ;o)

Így zárult hát a történet, a tanulság kb annyi hogy ha a központi ügyfélszolgálattal nem jutunk dűlőre, érdemes lehet probálkozni valamelyik irodájuknál is, hátha. De semmiképp és soha ne adjuk fel!

És még egyszer köszönet az itt kapott tippekért ;o)

Előzmény: gambl-R (14119)