Minden tiszteletem az FS-nek de a valódi repüléshez nem sok köze van. Elég jó játék a műszerrepülés gyakorlásához, de a valódi repülőgép pl. fel és leszálláskor vagy kissebességű manőverekben teljesen másképp viselkedik. Elvben lehetséges, hogy létezhet olyan robotpilóta amely képes koordinált forduló végrehajtására, de többségükben csak a csűrőre és a magassági kormányra dolgoznak.
Ahogy hal9000 kolléga is írta a nagygépen az oldalkormányt sima repüléskor nem is nagyon kell használni (egy két később ismertetett esetet kivéve), kisgépen, hát ez erősen típusfüggő pl. Cessna 150 esetében tényleg „elbírja” a dolgot oldalkormány nélkül is, de egy nagyobb teljesítményű motor esetében (pl. Z-142, Z-526, Jak 18) az oldalkormány elfelejtése már komoly iránytartási problémákat okoz, főleg fel- és leszállásnál, valamint kissebességű manőverek vagy műrepülés közben.
A koordinált forduló közben azért érzed magad „furán”, mert a fordulóban – a bedöntés mértékének megfelelően – a testedre ható centrifugális erő és a súlyerő eredője egy fej-láb irányú túlterhelést hoz létre, ami egy 45 fokos bedöntésű fordulóban akár 1,5-2g is lehet főleg ha nem állandó köríven fordul a repülő, hanem a forduló sugarának csökkentése érdekében „húzott” fordulóban van, bár ezt utasgépeken – éppen a „fura” érzés elkerülése érdekében – csak korlátozottan illik alkalmazni.
Ami a várakozási köröket illeti a fordulók szabályos üteme a 3 fok/másodperces elfordulás, amiből könnyen kiszámítható, hogy egy 180 fokos forduló 1 percig, a 360 fokos pedig 2 percig tart. A forduló szögsebességét a repülőgép elfordulásjelző műszerének segítségével lehet ellenőrizni. A standard várakozási eljárás egyébként 4 perces, amiből 1 perc egy 180fokos forduló 3 fok/másodperces szögsebességgel, majd 1 perc repülés egyenesen, majd újabb 180 fokos forduló és újabb 1 perces egyenessel záródik.
Az oldalszeles leszállásnál, ha a golyót középen akarod tartani, akkor a repülőgép hossztengelye valóban nem esik egybe a pálya tengelyével és nem túl erős oldalszélben kis géppel többé-kevésbé „büntetlenül” le is lehet így szállni.
A nagy könyvben viszont ez úgy van megírva, hogy az emberfia az általad leírt módon a szélre rátartva végzi a megközelítést, majd közvetlenül a kilebegtetés előtt a repülőgépet az oldalkormánnyal a pálya irányába lépi miközben a szárnyat a csűrővel vízszintesen tartja. A „libellában a golyócska” () természetesen ebben a pillanatban kirohan oldalra azaz a gép a szélhez képest csúszva repül, de a pályához képest oldalirányú mozgás nélkül ér földet (némi gyakorlás után persze). Ezt a C-150-től a 747-ig mindennel így kell csinálni (nagyrepülő csúszása lásd mint fent)
A fentieken túl a repülőgép földi gurulásának kormányzása is az esetek döntő többségében az oldalkormány pedálok segítségével történik, amikor is elég hülye látvány lenne, ha a kanyarokat a csűrő is követné. Figyeld meg, hogy a földön guruló repülőgép oldalkormánya többnyire kitér a fordulónak megfelelő értelemben, a csűrője meg nem.