❗Az Európai Unió Bíróságán nemrég született, döntő jelentőségű devizahiteles ítéletre hivatkozva az adósnak adott igazat a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy, az MBH Bank jogelődjével, az Allianz Zrt.-vel szembeni perben. Részletek:
Mint ismert, a devizahiteleket a Gyurcsány-Bajnai kormányok időszakában erőltették: az otthonteremtési támogatásokat, az államilag támogatott hiteleket eltörölték és hagyták, hogy a bankok kockázatos devizahitelekbe hajszolják a családokat.
Az Orbán-kormány 2010 után jelentős lépéseket tett a bajba jutott devizahitelesek megmentéséért, a devizahiteles korszak lezárásáért. A lakossági devizahitelek felszámolására több kormányzati és állami intézkedés is született, de legfontosabb megoldást a deviza és devizaalapú jelzáloghitelek 2014-es forintosítása hozott.
Ennek ellenére jogi szempontból még sok kérdés volt, ezért is kiemelten fontos ítéletet hozott májusban az Európai Unió Bírósága egy devizahiteles perben: a döntés értelmében az adósok csak a kapott összeggel tartoznak, az árfolyam-különbözet összes terhét a pénzintézeteknek kell viselniük.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság mostani ítélete alapján a deviza alapú kölcsönszerződés érvénytelen, az adós csak a kapott összeggel tartozik, az árfolyam-különbözet összes terhét a banknak kell viselnie, így az adósnak jár vissza pénz.
Az érintett adós – egy inárcsi asszony – 2008-ban vett föl hitelt az Allianz Zrt.-től, az asszonynak 7 050 000 forint deviza alapú kölcsönt folyósítottak, az árfolyam-különbözetből fakadó terhekkel megnövelve a törlesztő részleteket 2025 februárjáig fizette; 13 414 511 forintot fizetett vissza a hitelezőnek, vagyis csaknem a dupláját a kapott összegnek.
A bíróság a friss ítéletében azt állapította meg, hogy az árfolyamkockázatról szóló hiányos tájékoztatás miatt a szerződés teljesen érvénytelen – csakúgy, mint az Európai Unió Bíróságának ítéletében szereplő ügyben.
A magyar bíróság elrendelte, hogy az MBH Bank (mint az Allianz Zrt. jogutódja) a folyósított összegen túl befizetett 6 414 461 forintot és annak a jegybanki alapkamattal azonos mértékű éves késedelmi kamatát fizesse meg az adósnak.