Kerkez: Pontos adatokat nem találtam róla, de az előfordulásai alapján ilyen alakban közép-délszláv (bosnyák-horvát-macedón-szerb) és törökországi török névnek tűnik, amelynek vannak egyéb nyelvi változata, pl. az albán Kerkezi, az örmény Kerkezian, a grúz Kerkezisvili (Kerkezishvili), közép-délszláv apanévi Kerkezović. Ez az elterjedési minta azt valószínűsíti, hogy a név eredetének centrumában az oszmán török (a törökországi török) nyelv állhat. A nagyobb török szótárak még említik a kiavult kerkes szót, amelynek jelentése ’barátkeselyű’ és átvitt értelemben ’öreg személy; olyan személy, aki másokat kihasznál’. A horvát etimológiai szótár a családnevet is adó, többes számban használt ćerkezi ’a végén (mintegy sólyomszárnyként) kiszélesedő ingujj’ közszó etimológiáját a török kerges ’nagytestű sólyom’ szóra vezeti vissza. Tekintve, hogy az oszmán török nyelv utóbbi időszakában is zajlottak zöngeváltással járó hangváltozások, ez a két adat lehetőséget ad a régi, illetve nyelvjárási oszmán török *kerkez szó feltételezésére, amely ’nagy termetű ragadozómadár’-t jelentett, és totemisztikus alapon vagy átvitt értelemben metaforikusan személynevet adhatott, és ilyen formában a személynevet az oszmán törökkel érintkező nyelvek is átvehették, ahol képzőtlen vagy továbbképzett apanévként családnévvé válhattak.

Mogács: Ilyenformán magyarországi névnek tűnik, amelynek elterjedése Somogy megyére korlátozódik. Magyar etimológiát nem találtam, ezért úgy vélem, hogy magyarországi délszláv alakulatról lehet szó, amely egy Mog- személynévi tőből képződhetett a szláv -ač kicsinyítő képzővel. Az így képzett név keleti szláv apanévi származéka a jelenkorban Oroszországból mutatható ki Могачёв (Mogacsov) alakban. Az alapszemélynévi tő közép-délszláv apanévi Mogić továbbképzése a volt Jugoszlávia területén is adatolható.  Az önálló alapszemélynév a jelenkorban Romániában jelentkezik családnévként mint Moga. A horvát etimológiai irodalom a görög eredetű latin Hermagoras (< Ἑρμαγόρας / Hermagorasz) szmeélynév csonkolására vezeti vissza a Mog- alapszemélynévtövet, román részről pedig egyrészt rövidüléssel a közép-délszláv moguć ’lehetséges, lehető; hatalmas; jómódú, tehetős’ szóból (illetve bolgár megfelelőjéből; vö. még orosz могота / mogota ’erő’, могучий / mogucsij ’roppant erejű, hatalmas, nagy hatalmú’), másrészt a magyar maga névmásból eredezteti. Ezek közül én szláv vonalon a moguć ~ могучий / mogucsij alapot vélem a legvalószínűbbnek.

Pötörke: Úgy vélem, az a még ma is Peterke alakban előforduló magyar családnév ö-ző nyelvjárási változata lehet. A Peterke pedig a Péter egyházi személynév magyar -ke kicsinyítő képzős származéka: eredetileg maga is olyan személynév, amely a leszármazottak esetén megkülönböztető névként járult az ő saját személynevükhöz, és így generációkon át öröklődve vezetéknévvé (családnévvé) lett.

Dervár: Nem a közép-délszláv Drvarić rövidüléséről van szó, hanem annak a kiindulás alapjáról: a közép-délszláv drvar ’fakereskedő; favágó, fahasogató’ foglalkozásnév képzőtlen, elsősorban Horvátországra jellemző családnévi alakjáról (Drvar) van szó. A Drvarić ehhez képest apanévképzővel bővült forma. (A kettő közt az a különbség, hogy a megkülönböztető nevet maga a foglalkozást űző kapta-e meg vagy később a leszármazottai.) A kiindulási, szótagképző r hangot tartalmazó Drvar családnévhez képest a Dervár valóban magyarosodott hangalakú.