Most tegyünk egy kivételt a sorba, s nézzük meg a Piros-Zöld saját túrám 3. szakaszát. Azért itt is lesz szó geotoronyról is:

 

Pest megyei Piros – Tápió menti Zöld

Nagykáta - Jászberény

 

 

 

 

2025. 04. 13.  vasárnap           

 

           Nem túl jó időt jósoltak keddre, szerdára, ezért minél hamarabb, már vasárnap hajnalban nekivágtam. Éppen csak kiléptem a kapunkon az utcára, s ez a kép fogadott. A telihold lassan lenyugvóban volt a nyugati égbolton, s a párás levegőben, némi holdudvart képzett magának. Azt gondoltam, akármilyen is lesz az út vége, ezért a képért már megérte.

 

           Keletiből ment a vonatom Nagykátára, s hét óra után pár perccel, már az ottani állomáson álltam.        

Bekapcsoltam a GPS-t, s neki is vágtam az útnak. Az első dolog amit megláttam, egy Tápió-menti zöld információs tábla volt. Tavaly ősszel, pont így jártam, csak a másik irányba. Ezek szerint Nagykátán komolyan veszik a turisták tájékoztatását! Köszönet érte!

          Hosszan gyalogoltam a városból kivezető úton, amikorra egy kőkeresztnél, végre letérhettem róla. A Kétútköze környéken ballagtam a süppedő, néhol nehezen járható homokban. Békés, nyugodt volt a táj, de már ekkor feltűnt ami egész utamra igaznak bizonyult, hogy sok elhagyott, vagy ami még meglepőbb, félbehagyott ház(rom) van ezen a vidéken. 

         Aztán elértem egy útkereszteződéshez, ahol már lakottabb környék fogadott. Erdőszőlő házai között gyalogoltam dél-kelet felé, s itt már látszottak új, sőt épülőben lévő házak is. Az egyik oszlopon egy gólyafészek feküdt, s alig volt felismerhető, hogy ez bizony már lakott otthon! 

 

A gondos anya kitartóan kotlott a tojásokon, s mint pár perccel később láthattam, a párja eleséget keresett a közelben. Jó volt látni ezeket a számunkra oly kedves madarakat! Lassan elmaradt a lakott terület, s feltűnt egy dolog: túráimon ritkán találok annyi közkutat, amennyit erre felé találtam. Jóleső, biztonságos érzést kölcsönzött!

 

              Aztán a szép erdei szakasz utáni országúton jobbra fordultam, majd keresztezve a Tápió folyót, súrolva érintettem Tápiószentmártont. Itt a település peremén nincsenek parkok, padok, ezért csak egy elhagyott telken lévő kidobott hűtőszekrényen tudtam tízóraizni. Nem mondom, hogy felemelő volt a hangulata! A végén még a fájó derekam miatti tornát is itt végeztem el. Javul, javul ugyan a derekam, de még messze van a „netovább”-tól…

          A település után egy komolyabb, igazi erdő következett. Sajnos, ahogy egyre melegedett az idő, a szél is egyre zavaróbbá vált. Igaz ugyan, hogy a jóslatok szerint délről fújt, de a nyíltabb helyeken kifejezetten kellemetlen volt. Persze, ennek előnye is van, mert a szembe szélben az állatok kevésbé veszik észre a közeledésemet, így több nyulat sikerült is lencsevégre kapni.   

  

Sajnos egy őzikét éppen lekéstem, amint beugrott egy kerítés résén, de így is jó volt meglesni.         

           Tápiószőlős főutcáján már nagyon jelzett a gyomrom, ezért egy alkalmas buszmegállóban letelepedtem, hogy elkészítsem az ebédemet. Kirámoltam a gázégőt, a szárazlevest, és reméltem, hogy nem jön mostanában busz. Persze amire elkészültem, naná hogy jött, de nem zavartam senkit, csupán kíváncsi tekintetek kereszttűzébe kerültem. Ők csodálkoztak, én jóllaktam, egyébként nem zavartuk egymást, így mindenki boldog volt!   

  

            Hosszan sétáltam az elnyúló, hangulatos községben. Szép utcái, rendezett terei, (na meg a teli hasam), vidám hangulatot teremtettek bennem. Az utolsó közkútnál feltöltöttem megcsappant készletemet, majd egy rövid országúti szakaszt követően, befordultam Kláratelep felé. A pálinkafőző épülete után lassan lefagyott arcomról a mosoly: Friss telepítésű erdők mellett vitt az út, s a feltúrt homokban, ha lehet, még nehezebb volt a járás. Igaz adott némi bíztatást, hogy innen már látszott a mai végcél: a geodéziai torony. 

           Végre befordulhattam az erdőbe, s egy enyhe emelkedővel elértem a torony alját. A frissen növő fű, a rendezett környezet, boldog örömmel töltött el, hamar szívembe zártam a környéket. Gyors adminisztrációt követően, már az éjszakai táborom helyét keresgéltem. Hamar találtam is egy szinte tökéleteset.

          Még csak éppen szusszantam egy farönkön, amikor két őz keresztezte volna a leendő tábor helyét. Ijedtem megtorpantak, aztán hátra arc! De az egyiknek „randija” lehetett a túloldalon, mert pár perc múlva ismét jött, s miután látta, hogy erre nem lehet, szépen körbekerülve ment tovább. Fényképezni persze nem tudtam a sok ág miatt, de remélem jól sikerült a randevúja…

 

            Szóval csuda helyem volt! Táborverés után, mivel még messze volt az este, jártam egyet a környéken. Egy komoly farm van a geotoronnyal szembeni faültetvény túloldalán. Azt csodáltam egy ideig, majd kicsit arrébb, egy régi romos ház maradványaira leltem. Komoly épület volt valaha, de hogy mi lehetett, azt nem sikerült kitalálnom.

            Aztán kényelmesen megvacsoráztam, elüldögéltem, s pihengettem. Feleségem meg is lepődött, hogy ilyen korán telefonálok a mai napon… Bizony a tél folyamán erősen elpunnyadtam. Mondjuk így is közel 26 km-t mentem ma, nem sok szégyellnivalóm volt. Hét óra körül bebújtam a sátorba s bár azt hittem nem fogok tudni, de hamar elaludtam. Éjszaka még konstatáltam, hogy néha szemetel az eső, de nem túlzottan zavart.