majkell Creative Commons License 2000.07.12 0 0 561


Elnapolták a tárgyalást a Újpest kontra Vasas átigazolási ügyben
Pető és Tóth nem játszhat a Megyeri úton?

A Vasas szerda este lejátszotta utolsó mérkőzését is a jugoszláviai edzőtáborozás keretében, csütörtök délután pedig már a Fáy utcai „kisfüvesen" edzi játékosait dr. Mezey György. Azonban lehet, hogy két futballista, bár becsülettel végigedzette a felkészülést, nem lehet ott az első fordulóban.

Pető Tamásról és Tóth Norbertről van szó.

A két, Újpestről igazolt, lejárt szerződés? középpályás ügyében továbbra sincs egyezség a klubok között. Pedig szerdán újra tárgyaltak a felek. Gyalog András, a Vasas ügyvezető elnöke sz?kszavúan csupán annyit f?zött hozzá a témához, hogy „folynak a tárgyalások". Köteles György, a Megyeri útiakat irányító konzorcium tagja sem volt bőbeszéd?: „Keressük a megoldást, sőt úgy érzem, nem vagyunk messze a megállapodástól."

A HLASZ igazolási és átigazolási bizottsága mindenesetre a július 13-ai tárgyalási napot július 20-ára halasztotta, mert szakértői véleményre vár. Ez pedig akár azt is jelentheti, hogy a két, most már angyalföldi játékos nem léphet pályára egykori sikerei helyszínén, ugyanis a bajnokság július 22-ei nyitányán Újpest-Vasas összecsapást rendeznek...

Az angyalföldiek életében fontos kérdésekről döntenek a napokban, illetve a közeljövőben. Mint arról korábban már beszámoltunk, a Danubius Hotels tulajdonosa szerdán érkezett Budapestre. Az angol üzletemberrel a piros-kékek vezetői a hét hátralévő részében tárgyalnak arról, hogy a szállodalánc 50 százalékos tulajdonrészt vásároljon a labdarúgó kft.-ben.

A másik fontos kérdés a Fáy utcában az ügyvezető elnök személye. Gyalog András mandátuma lejárt, és az egyesület pályázatot írt ki a megüresedő posztra. Az elnök elmondta, még van egy hónapja eldönteni, mit is tegyen, ám valószínűleg indul majd a novemberi megméretésen.

(tóth p.)