F-kulcs Creative Commons License 2000.07.07 0 0 127
Üdv. Mindenkinek!

Én is örülök, hogy van ilyen topic. Az épületek egyedi és összhatásának témaköre már régóta érdekel. Ezzel kapcsolatban számos dolgot figyeltem meg:
– Bár én nem vagyok építész, mégis érdeklődve figyelem az épített környezetet. Ezért volt számomra meglepő, hogy nem egy ismerősömet építészhallgató létére kevéssé izgat a saját szakmája. (És bizony jártam már így orvos és tanár/tanító ismerősökkel is.) Tehát engem, a laikust jobban érdekel, hogy miket és miként építettek anno és most, mint a majd nagy eséllyel építésszé váló fiatalt.
– A topicnyitóban rokonlélekre találtam a következő miatt. Még a 80-as évek végén, számomra is az első mellbevágó élmény a Kempinski szálloda építése volt. Mikor láttam, hogy építkezni kezdenek, kiváncsian vártam, mi lesz. Aztán csak egyre és egyre rosszabb és nyomasztóbb lett a monstrum. Azóta már inkább megrémülök, ha építkezésről hallok hírt.
– Eddig nem láttam a topicban azt az egyértemű összefüggést felvetni, ami Finta József neve, és a gusztustalan épületek között óhatatlanul fennáll. Hadd említsem csak a Munkaügyi Minisztérium épületét (spenót-ház), amely a Lánchíd és az Akadémia mellett éktelenkedik; utána ott a Mariott-szállót, amely semmivel sem rondább, mint mellette a másik kettő viszont nagyobb, ami tetézi a „bűnt”; utána Kempinski, Duna Plaza, ELTE épület és társaik. Az az ember több merényletet is tervezett még Budapest ellen, de szerenécsére nem mind valósult meg. Mostanában pedig az új TV-székház tervezésére kapott megbízást, tehát a helyzet súlyos. Egy ilyen „esztétikai bűnöző”-nek még mindig akad megbízója! Akad persze Finta Józsefnek számos derék követője, illetve elődje. Ahogy a Bán Ferenc és a Vadász György által készített terveket elnéztem, ők is ide tartoznak. (Érdekes, hogy Vadász György a saját házát – „lábasház” – valahogy nem ilyen technokratára tervezte... Persze, lehet azzal jönni, hogy az lakóház, de akkor sem értem...
– Azt is látom, hogy manapság divat lett Makoveczet cikizni. Szerintem, mégha találunk is nála jobbat (akit én is várnék, merthogy soha rosszabbat!), akkor sem lehet elvitatni, hogy nagyszerű tervező. Aki arra hivatkozik, hogy kihasználatlan terek stb., az nézze csak meg az egyetemi építkezésnél, hogy a „racionális, praktius” épületeknél, mennyi helyfoglaló, fölösleges elem van. És akkor még árról, szépségről nem beszéltünk. Szerintem ez olyan, mint Petőfi kritizálása a kortárs „irodalmárok” által. Ezeknek az a ciki, ami magyar. Esetleg Erkel Ferencet is támadhatnák a technósok...

Egyelőre ennyi, bocs' a terjedelemért.
Üdv. F-kulcs