Nem keverem, csak nem fogalmaztam világosan. Két különbóző jelenség van, megpróbálom úzernyelven elmagyarázni. A tegnapi eset. Az előzmény az volt, hogy korábban bekapcsoláskor elég volt a Google-ra majd a gmailra kattintanom, akkor bejött a kívánt gmail oldal. Kb. 3-4 hete a gmailra kattintva nem jött be az oldal, hanem kérte a jelszót, hogy beléphessen. A felírt jelszavakat nem fogadta el, az elfelejtettem a jelszótera viszont olyan másodlagos emailcímre küldte a kódot, amelyik email cím már nem létezett. pimre javasolta, hogy keressem meg a tárolt jelszavak között, de oda csak a windows jelszavával lehetett volna belépni. E miatt új gmail címet hoztam létre, és töltögettem rá a címeket, amire emlékeztem.
A másik ma reggel történt: Bekapcsoltam a gépet. Ez úgy történik, hogy vagy már betöltésnél átugorja azt az utat, ami a számomra érdektelen és tiltott részre visz, vagy megjelenik a név, és jelszót kér. Mivel nem tudom, ezért kikapcsolom majd újra bekapcsolom, és akkor szépen átugorja a panelt, ahol jelszó kérne, és tölti a nekem fontos dolgokat. Ma viszont az történt, hogy nem csak a nevet, hanem a nicket és a jelszót is kiírta (utóbbit persze pöttyözve),
Így érthető?