Nem igazán tudom, hogy mi az, magyarnak lenni. A Himnusz szövege nem tetszik. (Kölcsey-n totál ki vagyok akadva, mondhatni nagyon nem bírom az ürgét).A dallama se szimpi. Suliünnepélyen se éneklem. Focimeccsen viszont teli torokból.
A magyar történelemmel is hadilábon állok (nem tudásilag:). Pl. ma állati klassz nagy magyar királynak mondják Szt. Istvánt, főleg a nemzetebbik érzelmüek, holott az Ő keze nagy részt benne volt az ősi, sámános original magyar kultura kiirtásában, hogy vmi idegen kulturát ráeröszakoljon a népre. Ettől függetlenül augusztus 20-án tök büszkén magyaráztam tört angolsággal 1 túristának, hogy mit is, kit is ünneplünk ilyenkor.
Trianon kapcsán van Nagy-Magyarországos kulcstartóm, közben pedig eszembe jut, hogy kell a halálnak az a gazdaságilag totál lepusztult Erdély. És egyáltalán. Nem érzem, hogy a romániai magyar közelebb állna hozzám, mint a 3. emeleten lakó afgán család.
No meg a romákkal sincs semmi bajom. Most akkor (jó) magyar vagyok?
Szóval csupa paradox dolog van a fejemben a magyarsággal kapcsolatban, 2 dolgot viszont biztosan tudok, 1. ezt nem lehet kényszeríteni, ha valaki magyarnak vallja magát, akkor az, ha meg tibetinek, akkor az, 2. senkinek nincs hozzá joga, hogy másról eldöntse, "Te magyar vagy, Te meg nem".
Nyelvtani hibák kielemzését köszönettel, de nem igénylem.:))
császtock