Azt jelenti a nemzeti identitás-tudat, hogy álmunkból felébresztve sem hisszük azt véletlenül, hogy mondjuk peruiak vagyunk vagy szingapúriak.
Vannak ugyan olyanok, akiknek ez többé-kevésbé a hobbijuk is, és patetikusan fogják fel nemzeti hovatartozásukat. Nem ritka, hogy ettől "magyarabbnak" érzik magukat - pedig csak érzelgősebbek.
Az a túlzás is valószínűleg másról szól, amikor valaki azért nem tanul idegen nyelvet, mert "Magyarországon magyarul" akar boldogulni, és zavarja, hogy a nyelveket beszélők előnyben vannak pl. a munkaerőpiacon.
Ha pedig valaki szégyelli, hogy a Himnuszt ágyban fekve hallgatja, az pedig már azon a skálán szélsőséges állapot, hogy valószínűleg túl sok nevelést kapott, és túl kevés dologra jött rá magától.
Ez a háttér kapcsolatos lehet a büszkeséggel, amit nemzetük más leányai és fiai által elért sikerek miatt éreznek sokan. Ők maguk kevésebb sikert értek el, mint amennyit szerettek volna, és ezzel pótolják a különbözetet. Ugyanakkor - ki mint él, úgy ítél -, arra számítanak, hogy a külföldiek előítéletes módon majd őket is pozitívabban ítélik meg, csak mert hallottak Nobel-díjasainkról vagy olimpikonjainkról (ahhh Hungary!!! Puskash!!).
Tehát sokféle jellembéli sajátosság jelentkezhet magát a nemzeti identitástudat megnyilvánulásának álcázva. Mindez nem igazán baj, amíg nem fordítja egymás ellen az embereket, amíg nem szül olyasféle elvárást, hogy más is kövesse a mi hóbortunkat.
A nemzet egy közösség, amelybe beletartozunk. Az állam polgárainak közössége azonban ennél jóval fontosabb, ennek ugyanis összehasonlíthatatlanul több gyakorlati jelentősége van. És a kettő különbözik egymástól.
A nemzet, mint közösség, csak egy a sok közül, amelynek tagjai vagyunk. Van családunk, osztálytársaink vagy kollégáink, vagyunk mi természetjárók vagy bélyeggyűjtők, zongoristák, de európaiak is vagyunk - és, ami mindezeknél sokkal fontosabb, emberek vagyunk, az emberiség tagjai. Együttérzésünkre pedig minden érző lény méltó; az elfogultság a mieinkkel szemben érthető ugyan, de nem helyénvaló. Csak a legtágabb közösség érdekeit szem előtt tartva lehetünk igazságosak, különben méltatlanul bánhatunk másokkal csak azért, mert térben és időben máshonnan látjuk a dolgokat. Márpedig az közismert, hogy a dolgok különbözősége máshonnan nézvést csak látszólagos.
Önmagában tehát nem érték az elfogultság, legfeljebb csak azon a látókörön belül, amely csak azt nézi, hogy némelyeknek legyen jobb, mint másoknak. Ez a látókör azonban szűk.
Szerintem a függőség biztosan tévút. A függetlenség pozíciójából legalább jobb esélyünk lehet felmérni, hogy melyik út lehet tévút, és melyik nem. Persze ehhez azt is tudni kell, hogy hova igyekszünk.