EON ügyintézés, kb. 1.5 méter vezeték csőbe húzása. A végét szabadon hagyja, be sem kell kötni, lógjon ki a falból és majd folytatjuk. 320ezer. Én ezt így kibírtam röhögés nélkül.
Nem tudom ebből mennyi az ELMŰ része vagy ott mivel jár de akkor még örülhetek, mert tavaly januárban hívtam fel az első embert akinél elszabtam mert azt mertem mondani, hogy nem túl sürgős :-D Júniusban mondott ajánlatot úgy, hogy lehet decemberig rá sem ér. Bíztató.
Így már ráértem a villanysütőt beszerelni, de az is 2 hónapja várja a sorsát. Ezek mellé össze haverom magyarázta, hogy milyen occsó a klíma és mennyire hülye vagyok ha nem elektromos, hanem gáz főzőlapot használok. Jahh, van az a pénz biztos, mert csak EON felé rátolt volna még 100-200ezrest, oszt akkor szerintem ide 3 fázist sem köttethetek be. Én meg már nem mondok semmit, mert mindenki túl okos ebben is, közben sok választásom nincs, fel sem fogják mi a matek, addig látnak, hogy de hát ha kevés az Amper, akkor 32ig ingyen van, csak.... Csak, ja, 320ezer pont több, mint a zasszony havi fizetése. És akkor lakáselosztóhoz nem kell nyúlni, az is elvinne 200at simán. És akkor csodálkozunk, hogy a fél világ gányol, okosban próbálja megfejteni és abból csak még nagyobb baj lesz. Ha nem járna 1 év kötelező gyakorlattal és nagyobb kavarodással, még lehet a vizsgákat is letenném hozzá. Szerszámom van, alapokat tudom, hátvaze kettőt megcsinálok magamnak és már megérte. Most ez van sorban, kicsit optimalizálunk a lakásban és első lépés ez, hogy a főző- sütő szakkör ide költözött, azt ki kell szolgálni.