N. Horváth Péter

Kártyaként

Ülök, és nézem, és hallgatom őket
tűnődve, végül hogyan hagy nyomot
rajtuk a kérdés, mit életük fölvet,
s válaszuk miért az untig szokott.

Mikor vált reflex a gondolkodásból?
Mitől lesz mosolyuk százegyszer vigyor?
Szívük se vágyat rejt, csak görcsöt ápol,
kétségük sem kérdez, mint inkább tipor.

Akiktől csupán a lakk karcolódik,
nem marad emlékük a felszín alatt,
magukat álmodják, nem a valódit,
világuk kártyaként esendő falak.