"No akkor vissza a témához. "

Ez egy bölcs beszólás volt. Közben sajnos elkerültem a gép mellől és csak most tudok reagálni.

"Kérdésem elsősorban Mercuriushoz és a többi "bennfenteshez" szól:
Miért látom úgy, hogy miközben az eü.-ben alapvető és fontos dolgokra nincs pénz,
addig maga a rendszer azz ország legkevésbé hatékonyan működő, legpénzpazarlóbb
(de szép szó) "részlege".

Hát a jó kérdés az, hogy hogyan pazarló az egészségügy ? Azt hiszem az autosok ismerik ezt a problémát. A szegény ember autója is borzasztóan pazarló. Tudnillik sosincs pénz a rendes javításra, hanem mindig csak bügykölgetik. Végül apránként többet kifizetnek, mint amibe egy időben elvégzett alkatrészcsere került volna.

" Lehet, hogy amit Lajosunk elkezdett, az hülység, esetleg
kártékony volt. Nem tudom és esélye sem volt, hogy végigvigye. De, és ezt szeretném
jóváírni a számláján, legalább próbált tenni valamit."

Ez egy elég kritikus kérdés. Igyekeztem annakidején alaposan utána olvasni. Ennek alapján az jött ki amit, mindenütt leírok. Lajos elképzeléseinek megvalósulása esetén lenne egy kisebb, igen elegáns épületekben dolgozó ellátó rendszerünk, amelyben igen magas szinvonalú szolgáltatásokat nyujtanak mind kényelemben (pl. különszoba), mind ellátásban, viszont ezt a népesség jelentős része nem tudná megfizetni és nem jutna hozzá ahhoz az ellátáshoz sem, amit most megkap. Itthon enek szele akkor suhintotta meg az embereket, amikor a fogorvosi ellátásban csak a huzást akarták megtartani támogatottnak. A következmény, hogy pénz hiányában sokkal többen huzatták volna ki a foguk. Ezt később a tömésnél csak jóval drágább megoldásokkal lehetett volna korrigálni, ami szintén elmaradt volna. A tapasztalat pedig az, hogy a fogatlan idős emberek leszoknak az evésről és egy elnyujtott szenvedés után csendben éhenhalnak.

Bokros tisztán közgazdasági, és ezen belül is egy adott közgazdasági iskola elképzelései alapján lépett. Ennek nem volt köze az egészségügy szakmai követelményeihez.

Három lehetséges közgazdasági megközelítés van.

1. Klasszikus felfogásban egy stabilizáció során vissza kell fogni a költségvetés kiadásait. Ekkor alaposan megvágják az egészségügyi és szociális kiadásokat. Ezzel semmi baj nincs, mert ha a gazdaság talpraállt, akkor visszapótolják az elvonásokat.

2. Ettől eltérő a neoliberális iskola megoldása (és Bokros ezen az alapon állt). Szerintük reformra van szükség. A reform közgazdasági alapokon áll. Lényege, hogy piaci alapokra kell helyezni az egészségügyet, ahol a kórházak befeltetők kezében vannak és nyereséget kell termeljenek. A betegek pedig tőkefedezeti alapokon álló biztosítással teremtik meg az ehhez szükséges forrásokat. Sajátos kelet-európai vonása ennek a folyamatnak a reformretorika. Tradicionálisan keleteurópában a reform a szocializmus gazdasági rendszeréből a nyugati rendszerre való áttérést jelenti. Ezzel a többség egyetért. Miután az egészségügy fent leírt transzformációját is reformnak kiáltják ki, így árukapcsolásként a neoliberális modellt is a nyakunkba akarják sózni.
Miért rossz ez ? Azért mert a nyugati rendszerben is az állami egészségügy kulcsszerepet játszik. Vegyes rendszer van, ahol az állami egészségügyön nyugszik a rendszer (biztosítva annak az elvnek az érvényesülését, hogy ellátás nélkül senki nem maradhat). A privát szféra pedig szolgáltatja az "extrákat".

3. A harmadik közgazdasági vonulat szerint az okatatás és az egészségügy olyan szférák, amelyek az ország hosszútávú versenyképességéhez elengendhetetlenek. A reform ebben a rendszeben arról szól, hogy a tranzició közben a költségvetésben keletkezett megtakarításokat ebbe a két szektorba forgatják be. Igy jobban képzett és egésszségesebb munkarő áll rendelkezésre, amire szívesebben települnek a beruházok. A cégek(multik) betelepülésétől nőnek a költségvetés adóbevtélei, emiatt a költségvetés további terheket vállalhat a fenti két szektorban, miközben csökkentheti a TB járulékokat. Ezzel még piacképessebbé az ország munkaerejét. Ez a stratégia típusosan jó megoldás a felzárkozásban lévő országok számára.

Érdemes a 2. (Bokros féle) stratégiát a 3.-kal összevetni. A 3. azt mondja közvetve, hogy az egésszségügyből és az oktatásból történő kiruházás, amely 2. stratégia eleme, hosszú távon csökkenti az ország versenyképességét. Erre már tapasztalatok is vannak. A 2. stratégiát követték 70-es évektől (az IMF előírásai alapján) az afrikai országok, a 3. stratégiát pedig a távolkeleti országok leendő kistigrisei. az induláskor a két felzárkózni szándékozó országcsoport gazdasági mutatói még elég hasonlóak voltak, mostanra azonban elég szembeötlő a differencia.

Analógiaként idekivánkozik, hogy a születések számának csökkenése is rontja hosszú távon az ország versenyképességét. A családtámogatások megszüntetése, illetve korábban az támogatások értékvesztése, mostanra kezdi éreztetni negatív hatását.

Mercurius