Én elolvastam a topikleírást.
Nem találtam benne, hogy csak és kizárólag arról szólhat egy hozzászólás, hogy ki a fórumozó három tippje a megüresedett helyre, különben meg se szólaljon itt senki, sőt, takaroGGYon a retekbe, mert retardált barom - ez a fajta szívélyes hangnem sem szerepelt a topikleírásban, mint elvárt attitűd, mégis felbukkant itt.
De még ha így is lenne, akkor is tökéletesen megállja a helyét kannibál Kovács azon érvelése, hogy Harkányi Endre neve gyakran merült fel az elmúlt húsz év során a topik címében feltett kérdésre, hogy "Ki legyen a Nemzet Színésze?" - erről szól ugyanis a topik, a leírás szerint is ugyebár, hogy az itt megszólalók szerint ki érdemes a nemzet színésze titulusra és meggyőződésem, amit a konkrét számok is igazolnak, hogy széles körben volt elfogadott az a nézet, miszerint Harkányi Endre igazán megérdemelné, hogy ő legyen a Nemzet Színésze.
És amikor húsz éven keresztül sok-sok haláleset után mindig felmerül a neve, mint örök esélyes, mint a közönség egyik kedvence, hogy ő egy Nemzet Színésze kaliber, legyen ő a következő (a topik címére választ adva), akkor a sajnálatos halálesete igenis ide kívánkozik, hogy megemlékezzünk arról, aki a topik címében feltett kérdésre számtalanszor, sokak részéről volt a válasz.
Ha valami méltatlan itt, ebben a topikban Harkányi Endre nevének említésével kapcsolatban, akkor az a "takaroggyál a retekbe" színvonalú prosztó, türhő reakció, ami köpedelem, úgynevezett faszparaszt suttyók sajátja, ezektől pedig nehéz jogosnak érezni bármilyen kioktatást, hogy mi idevaló és mi nem, mikor megnyilvánulásukkal tökéletesen bizonyítják, hogy leginkább és elsősorban ők maguk azok, akik totálisan nem idevalóak.
Nyugodjék békében Harkányi Endre, köszönünk neki mindent, szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy bár örökös esélyesként végül sosem sikerült bekerülnie a 12 tagú grémiumba, de ezen cím nélkül is egy ország kedvence volt.