Szerintem a parából bármelyik szakaszban ki lehet lépni. Amilyen balfasz vagyok erre persze csak a végén jöttem rá :-) Szóval nálam tényleg a legdurvább rettegés után következett be először valamiféle áttörés. (jó duma... először... a kettőből :-) Azóta, ha nem is tudom elkerülni a szorongást meg a tipegést, már nem dőlök be magamnak. Tudom, hogy van bennem valami ami rinyál meg toporog, de ha az a valami "meghal", utána istencsászár.

Köpcikém, te ránézésre megeszed reggelire a legrafináltabb parát is, vagy addig táncolsz a tetején amíg végkimerülésben el nem pusztul. Ha para lennék biztos szabira mennék ha meglátnék egy olyan termonukleárisgigaenergiazuhatagot mint ami belőled ömlik. Szóval szenvedni csak a hülyéknek kell, de vagyunk ilyenek egy páran :-)

aromo_

ps.: tényleg mellőzzük a fényezést, mert hiába meditálok naphosszat, ha itt semmiperc alatt felfújódik az egóm mint egy strandlabda. Na... már hazudok is... igazából jól esett az elismerés :-))) kezdhetem a megvilágosodást előlről :-))))