Szarka István

Örök rigóknak

Megfoghatatlan: még s még
csak zendítitek
bennünk a verset, fekete kiskakasok,
lapos tetőink sarkairól
ontva a szívet, az észt nekünk
mi halló hárfáinkon át
az őrjöngő tavaszban,
a élet koncertjein –
így volt ez, így az évmilliókban,
mikor még ember sehol
s mikor a véres velőt
szürcsöltük már kéjes makogással
a recsegő, hosszú csövesekből –,
és így van ez versengő századunkban,
midőn a körbeérő bérgyilok mocsarából
ég fele tör a nagytőkés osztálytudat
szuperkemény térplasztikája, mintha,
mintha örökké –
fekete kiskakasok,
zendítitek, ugye, a versünk
még s még…