Vannak olyan lemezek is, amiknél egyértelmű, hogy nem csak zeneileg hasonló hangzású, hanem tényleg világos, hogy a struktúrája szándékosan, egy nagyon is átgondolsz koncepció mentén készül. Jean-Michel Jarre az a zenész, aki a mai napig nyíltan elmondta, hogy ő nem úgy készít albumokat, hogy leül és zenei ötleteket próbálgat, csinál egy dalt, aztán újabbakat és ha elég összegyűlik, akkor kiad egy lemezt. Nem, nála úgy van, hogy először kitalálja a lemez konkrét témáját és hogy milyen hangszereket, szoftvereket használ hozzá, amiben az más lesz, mint a korábbi lemezei és csak utána gondol dallamokra, ütemre, bármi zeneire. Ezért sokszor kifejezetten elemzősek, gondolkodósak a lemezei.

Csak néhány példa a koncepcióira:

- Az 1990-es Waiting for Cousteau valójában Cousteau kapitány tengeralattjárós utazását meséli el zeneileg, időrendben. A lemez 4 számból áll, ebből az első vidám, könnyed, karibi hangzású, "parti", a második egyértelműen a "kihajózás" dinamikus, de már komolyabb hangvételű, a harmadik lüktetőbb, ez a nyílt óceánon magányosan hajózás, a negyedik pedig egy 47 perc hosszú csöndes, repetitív, ütemtelen atmoszférikus ambient, ez a végtelen óceán sötétjét jelenti, ezért is ilyen hosszú, hogy ez érzékeltesse.

- A 2021-es Amazonia című lemeze 50 perces, de apró kis motívumokból álló természeti és törzsi hangokat használó ambient, ahol sok kis rész ismétlődik, egymáshoz hasonló, de soha nem pontosan ugyanolyan. Nincs igazán struktúrája, eleje, vége külön daloknak, inkább egybefolynak, stb. Ez pedig az amazóniai esőerdőben elveszett ember útját jelenti zeneileg, hiszen valóban ilyen egy esőerdő, ugyanazok a fák, ugyanazok a jelenségek ismétlődnek, de sosem pont ugyanúgy, sosem kiszámíthatóan.

És még sok más példa van ilyenekre a munkásságában.