Törölt nick Creative Commons License 2000.06.27 0 0 2977
Én inkább arra gyanakodtam, hogy mások a szempontok és a követelmények egy hajtómű tervezésénél az oroszoknál és nyugaton. Erre abból következtettem /lehet hogy rosszul/, hogy a PA gépét is, ami ha jól tudom Tu-154M típusú, már a 80-as években tervezték, tehát az elvileg egy modernebb valami és gondoltam a géppel együtt a hajtómű is fejlődött. De akkor miért füstöl. És a 737-200-ast se ma tervezték, a rajta lévő hajtómű sem mai darab, mégsem füstöl. Persze lehet hogy alapból teljesen más a két hajtómű, és ezért nem is lehet hasonlítani. De annyira nem érdekes, csak ahogy ott álltam órákat és sorra jöttek a gépek, erre felfigyeltem. De mégegyszer mondom, nem minősíteni akarom egyik vagy másik típust, főleg nem az alapján ki gyártja.

Amit nagyon megnéznék már, az egy 747-es. Jön ez a típus ide egyáltalán ? A kedvenc gépem, de közelről még soha nem láttam. A másik nagy kedvenc, az AN-225. Azt mondjuk biztos soha nem fogom látni Ferihegyen. Pedig az a hat hajtómű egy gépen nagyon impozáns.

Előzmény: Újlaki (2976)