Lutra
2025.01.11
|
|
0 0
98678
|
Fövényi Sándor
Hazámról még egyszer
én büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, bármennyi a nyomorúságunk mostanában, köpnek az emberre, ölik a szívet. Isten se néz le e félmaréknyi angyalára.
de bármerre járok, enyém minden, a fák, a dombok, a templomok, a városok utcái, a játszóterek, hol maszatos kezek közt pityereg a homok.
már nem épít várat a gyermek, nincs játékvödör se piros lapát, még a felhők is könnyet nyelnek, majd lágyan megmossák borzas haját.
távolabb, a döglött gyárak helyén, bútorraktárak, amott óvszer-csomagoló, a csend őrzi a szúrágta deszkákat, az udvaron böffen egy olajoshordó.
és tovább a falvaknál, hol a cigányok kezében a fűrész nehéz hegedű, a bokrok vonóján őseik dalai jajdulnak búsan keserűn.
ők is az enyémek, itt mindenki hozzám tartozó, majd üvöltök helyettük, miénk miéink amerre lát a szem, a ráncos-hasú őszi földek, a véletlen elhullott búzaszem.
mely tavasszal szárba szökken, és az útszélén nekünk érik a kalász, látjátok testvéreim, Úristenünk ránk mégiscsak így vigyáz. |
|