Lutra Creative Commons License 2025.01.11 0 0 98678

Fövényi Sándor

Hazámról még egyszer

én büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok,
bármennyi a nyomorúságunk mostanában,
köpnek az emberre, ölik a szívet.
Isten se néz le e félmaréknyi angyalára.

de bármerre járok, enyém minden,
a fák, a dombok, a templomok,
a városok utcái, a játszóterek,
hol maszatos kezek közt pityereg a homok.

már nem épít várat a gyermek,
nincs játékvödör se piros lapát,
még a felhők is könnyet nyelnek,
majd lágyan megmossák borzas haját.

távolabb, a döglött gyárak helyén,
bútorraktárak, amott óvszer-csomagoló,
a csend őrzi a szúrágta deszkákat,
az udvaron böffen egy olajoshordó.

és tovább a falvaknál, hol a cigányok
kezében a fűrész nehéz hegedű,
a bokrok vonóján őseik dalai
jajdulnak búsan keserűn.

ők is az enyémek, itt mindenki
hozzám tartozó, majd üvöltök helyettük,
miénk miéink amerre lát a szem,
a ráncos-hasú őszi földek,
a véletlen elhullott búzaszem.

mely tavasszal szárba szökken,
és az útszélén nekünk érik a kalász,
látjátok testvéreim, Úristenünk
ránk mégiscsak így vigyáz.