FERENSZ Creative Commons License 2024.12.26 0 1 2773

Qoros 3:


Hoppácska.
Egyszer már mutattam ezt a kínai járgányt ezüstben, de most jött egy fekete, melyet nem lehetett kihagyni.
Ugyanis az egyik facebook-os modelles csoportban láttam valaki bejegyzését és láttam hogy a képek után még ott van vagy 200 akárhány plusz kép, na mondom akkor rányomok és körülnézek, és ez is közte volt.
Nem is akartam elhinni.
Ugyanis Én a korábban mutatott ezüst változatomat nem épp annyiért vettem mint most ezt a mostanit - ráadásul azt ugye szállítással külföldről - de nem tudtam kihagyni.
Akkor is gondolkoztam már fehér, ezüst és fekete változaton, hogy vajon melyikben lenne a legjobb, de azért esett az ezüstre a választás, mert a fehérben elvesznek a forma ívek, a feketén meg könnyen látszódnak az ujjlenyomatok, és azért esett az ezüstre a választás, mert ott minden részlet jól kivehető.


Na több se kellett, gyorsan ráírtam az eladóra - kitől szerintem már vettem korábban, mivel a neve ismerős volt - és megérdeklődtem hogy megvan-e még.
Megvolt.
Na gyorsan le is egyeztettük az adatokat, szállítási módot, és intéztem is utalással az értékét.
Az eladó másnap fel is adta és még pont időben beparkolt hozzám, mivel melóba/ból lévő út melletti Foxpost automatába kértem és a hétre már szabi volt tervben, így egyik délután hazafelé jövet szépen beugrottam és fel is vettem.


Nem tudom pontosan a gyártóját, mert semmi információ nincs rajta, a dobozán is csak maga a Qoros Ltd márkamegnevezés szerepel, de már szinte Minichamps minőség, vagy ha úgy vesszük felül is múlja.


S hogy miből következtetek erre?
Nos...az ezüstnél is anno mutattam már, hogy nem csak kívül igényes egy modell.


Szép üveglámpákat kapott, alatta krómos kialakítással és szép a krómos hűtőmaszk is.
Két ködlámpa berakást is kapott alulra és ha egy saját megnevezéssel ellátott, de kis rendszám plakettet is képesek voltak rárakni.
A kerekek is nagyon jól néznek ki, rendesen a küllős részek és bennük középen szintén a Qoros logó.
Fent napfénytető van, a kilincsek kis króm, és külön berakások.


Hátul is nagyon szép lámpákat kapott, ahogyan kell meghagyva a tolató-irányjelzős rész kialakítást benne és alatta az égőhelyes kialakítás is látszik.
A csomagtartó ajtón szintén külön kis króm Qoros embléma, a lökösön ki lett emelve a prizmás rész, szintén a rendszám plakett, felette a csomiajtóra kapott egy krómcsíkot természetesen ugyanúgy a márka-típus megnevezéssel, és a két krómos kipufogó is jó.
A hátsó szélvédőn még a belső tér tetőkárpitos-féklámpás része is rendesen meg van csinálva.


És akkor gondoltam kapjuk szét, noha az ezüstnél is mutattam már anno a belső tér kialakítását, most kicsit jobban belemegyünk.


Látható a motorháznál és a csomagtartós résznél a peckes kialakítás, amelybe beleül a belső teres kialakítás, így az illeszkedés tökéletes, nem fog elcsúszni.


Belül a tetőkárpitos rész is remek, nem csak hogy bézs, hanem még a visszapillantó tükörnél lévő kapcsolók, a napellenzők és az ablakoknál a kapaszkodók is ki vannak alakítva.


A belső utastér igényes.
Szép a kormány, rajta a kormánygombok és az embléma is ki van alakítva, ezen felül jól néz ki a sebeváltós berakás, de még ott előrébb is a szellőzők, kapcsolók, középkonzol képernyős rész is ki van emelve, sőt még alatta a - talán - rádiós rész kis gombjai is.
Ezen felül a sebváltótól hátra, a két ülés közt lévő rész is egy bézs színű könyöktámasszal, valamint a végénél szintén ezüsttel kiemelt szellőzős kialakítással.
De ez megfigyelhető elől is a sarkoknál.


De ha jobban megnézzük még az ajtókon lévő részeknél is ugyanúgy vannak bézs részek.


Ha már a tetőablak.
Gondoltam megnézem jobban.
Noha nem akartam kiszedni csak kicsit rányomtam és szinte ki is jött, de nem baj, mert ezáltal még részletesebben tudom bemutatni.
A Minichamps gyártó példányainál is szokott ilyesmi lenni - pl a Mercedes C-class sportcoupe (egyik kedvenc Mercim) - melynél a tetőablakos rész külön szegecselt.
Itt szerencsére nem szegecseléssel, hanem - mint látható a szélvédőnél - bepattintásos módon vannak kialakítva, melyek szerintem jobbak, praktikusabbak, és kevésbé munkaerő igényesek mint a szegecselt (bár ez utóbbiban nem vagyok biztos, csak sejtem).
Ugyanakkor ott még úgy szokták kialakítani, hogy vagy egybe van az egész első szélvédő-tetőkárpit-(és ha van tetőablak)-hátsó szélvédő páros, itt szerencsére ez külön elem.
De az oldalsó ablakos kialakítás is dícséretet érdemel.
Míg a legtöbb gyártó külön szegecselgeti az első szélvédőt, az oldalsó ablakokat, a hátsó szélvédőt, amivel csak macera van szétkapáskor - persze mint tudjuk nyilván nem a célból készültek - itt sokkal egyszerűbb hogy egyben van az egész oldalsó ablak panel és a B oszlopon van két luk ami el van kenve.
Ilyesmire pont az előzőleg bemutatott Schuco Omega példánynál van példa, hogy "egybeablakos" a kialakítása, tehát úgy van legyártva egyben a szélvédő-oldalablak-hátsó szélvédő egy azon üvegből és csak be van helyezve két peckes kialakításba.
Természetesen ennél a modellnél elől a tükrös résznél lévő berakás tartja az oldalablakos kialakítást, hátul pedig szintén pattintásos peckes kialakítással van.


Itt is megfigyelhető hogy még a kis középső visszapillantó is egy külön berakás rajta, és most jobban szemügyre tudjuk venni a kapaszkodós, kapcsolós kialakításokat is.


Na szerintem így kell megcsinálni egy modellautót jól.
Ahogy Oliver Platt is mondotta a 2012 filmben a bárkákhoz való buszozós úton: - Tudnak ezek a kínaiak.


Ha az ember beszerzi, egy igényes modellautót kap, mind külsőleg, mind belsőt illetően.
Természetesen csak az a kérdés milyen áron sikerül, de a minőségre nem lehet panasz.