eMPet Creative Commons License 2024.12.22 0 0 25922

"vagy sehol sem létezik (lévén egy katolikus lány és egy református ember jöttek össze"

Ez az én keresési területemen anyai ágon (Csongrád, majd áttelepülés után Csanád, valamint Arad vármegye) nem jelentett akadályt, még izr. hitről r.kat. hitre átkeresztelkedett (nem érintetteket) is láttam az anyakönyvekben. (Az apai ágam keresése messzemenőkig bonyolultabb.)

A ref+kat, vagy fordítva szinte minden évből láttam párat. (Valamikor szőnyegbombázás-szerűen lapoztam végig 5-10 évet, hogy megtaláljam a keresetteket.)

Hiányzó oldal, vagy év viszont akadályozott már engem is, ez esetleg lehet magyarázat, ha pont abba az időszak az érintett.

Házasságon kívül született gyerek utólagos elismerésére (és így törvényesítésére) is van érintett bejegyzésem, nem is egy.

Egyébként láttam már név-, illetve számszaki elírásokat, esküvőknél, vagy halálozási bejelentéseknél se stimmel nálam sokszor a matek, így ezeken már nem csodálkozom, csak számolok.

Okozott már fejtörést felbukkanó 2. feleség (a 96 éves rokon nem azt a nevet mondta, akit elsőre megtaláltam, de neki_is igaza lett), valahol láttam harmadikat is.

Valahol a bejegyzett keresztszülők adtak tobábblépési lehetőséget, mert ha 7-8 gyereknél ugyan az és cserébe fordítva is az, akkor a nem ismert, de hasonló párosítás is családhoz tartozó lehet, és nálam lett is.

A szóhagyomán útján bejegyzett, lejegyzett, leírt, elhallott, vagy a kacifántos betűk miatt más névvel indexelt esetek tucatjai fordulnak elő az FS-en, de még így is nagy segítség némi képzelőerővel.

 

Legszívesebben azt mondanám, hogy keresni-keresni-keresni, de amikor már én se találom a sajátomat, akkor visszafogom magam. :-)

Írom ezt neked és mindenkinek, hogy nem reménytelen a találat, csak olykor nehéz.

Előzmény: Gene75 (25921)