"...mert most minden körülmény nekünk kedvezett"
Ja persze ez jól hangzik, csak hogy ez még nem is igaz egészen, a csapat fele betegség/sérülés bajlódott menet közben és kulcsembereink (Szemerey, Márton, Simon, Vámos és ...) játszottak nem 100-as állapotban. Ezt nem hívnám épp kedvező körülménynek, külön dicséretes hogy ezt is sikerült "legyőzni" a torna során, mert az érintettek még ennek ellenére is jól tudtak teljesíteni.
Különben meg a világ top 5 csapatából hárommal is játszottunk, ebből kettőt meg legyőztünk amikor nagyon kellett. Az éremmeccset már nem is idehaza nyertük meg, hanem Bécsben.
Nem kell óvatoskodni a nyilatkozóknak sem, a játékosok sem ezt tették a torna előtt, gyakorlatilag "bemondták" az érmet ami akkor sokaknak igen csak megmosolyogtató kijelentés volt. Ja, csak hogy ők ezt végre is hajtották.
Célt érni az tud, akinek céljai vannak.)) És meg is kell tudni fogalmazni ezeket...