Teszt

 

 

Teslácka Stovka 100 km - 3356 m szinttel, sikeresen teljesítve 21 óra 08 perc alatt.

 

100 km sosem könnyű.. Viszont lehet azt mondani hogy könnyebb, mint mondjuk a többi. Hamis illúzióba ringattam magam mint később kiderült.

Harmadjára is részt veszek ezen a túrán 2021, és 2022 után. Reggel utazunk le végül kocsival, Elblinger Bálinntal, Vikivel, és Vincze Zolival. Javaslatomra a logisztika ugyanaz mint tavaly. A célnál hagyjuk a kocsit, és egy jó 4 km gyaloglással érünk fel a Kamzík csúcsára, ahol a regisztráció és egyben az indulás is lesz. 

Éjszaka, és még hajnalban is csöpörgött valami esőféleség, de mire elindultunk elállt. Később kiderült ez bizony nem akármilyen eső volt..

 

6:00-tól 8:00-ig volt rajt, mi pöccre pontosan 8 órakor indultunk. Szeretem a Kis-Kárpátokat, jól el vannak osztva a szintek, és rengeteg szép látnivalót talál benne az idelátogató. Alig 1 km után a szinte kimondhatatlan nevű Pod Chlmcom nevű elágazásnál fordulunk a P-ról S-ra, és egy picit belekocogunk hogy bemelegítsük a hajtóművet. Nem terveztem most egyáltalán sietni, a nagykabát, és a melegítő naci is erről tanúskodik, de hébe-hóba jólesett belekocogni óvatosan. Első szintünket megmászva ikonikusan a S-jelzésen jön rám a S-sáv "felfestése" (cizellálva: wc-zhetnék) :) Zoli is így tesz, Bálint és Viki addig tova sétál az időközben jókora nagy ködben, ami utunk során gyakorlatilag végig kísért minket. A P-jelzést elérve lefotózzuk a kódot, majd ezen szépen lekocogva érkezünk Marianka településre, kerek 10 km-hez, ahol Bálinték keresik a lefotózni való turistatáblát. Az útvonal, és az igazolópontok szinte teljesen a fejemben vannak, így hamar megleljük a táblát, majd ismét négyesben túrázunk tovább. Kisebb mászás után, következő településünk Borinka. Itt eddig mindig élő pont volt, most vagy a boltot fotózzuk le, vagy bent kérünk céges pecsétet. Utóbbi mellett döntünk, és ha már itt vagyunk megreggelizünk. Bálint és Viki hamar tovaszáll, Zolival kiülünk az egykori élő pont helyére, és a két kifli után még a boltban vett dobozos sört is elfogyasztjuk itt. Most intenzívebb mászás fog következni, Pajstún, azaz Borostyánkő várához. Zoli örömmel nyugtázza hogy hamarabb felért mint 2 éve, ennek én is örülök, így csak minimálisat kell fagyoskodnom :) Bár az új jelzés nem érinti, de természetesen kinézünk a várhoz. Sajnos az óriási köd miatt nem sok értelme volt bemenni, de a tavalyi beszámolómban tettem föl képeket, akkor ugyanis szuper panoráma tárulkozott például a Kamzík tornyára is. Ez után a szokásos kép is elkészül az ominózus fánál, ami közepébe pont befér egy ember feje :) A későbbi rajtnak köszönhetően most nem kell aggódni hogy a Západnuty-kút indián-barlangászkocsma zárva lesz, így az előző két évet kompenzálva igen kellemesen lehet kocogni Kosarisko üdülőövezetig. 

Ahogy rátérek az aszfaltra hamar megálljt parancsolnak a lábaink, ugyanis brutálisan erős tükörjéggel szembesülünk. Ajjaj, akkor az az ominózus éjszakai meg hajnali ónos eső volt, ez nagyon nem jó hír. Gyanúnk beigazolódik, szó szerint csoszogunk a Západnuty-kútig, ami 20 km-nél volt. Az viszont örömmel tölt el hogy az eddigiektől eltérően frissítőpont vár minket. Ráadásul jó ismerősöm Brano a pontőr, akivel sokat mentem már különböző százasokon, meg például az idei MKMK 225 km-esén is a második éjszaka. Közben nyílik a csomagtartó, rengeteg finomságból választhatunk, és 1 euróért lehet venni sört. Élünk vele, így nem kell a benti helyen háromszor ennyiért fogyasztani legalább. Viszont nem teszek le arról hogy egy jó intenzív káposztalevest együnk odabent. Sajnos az most sem volt szintúgy mint tavaly, de egy sárgaborsókrém levest kenyérkockával rendelünk, ami sokáig szolgáltatja az energiát a későbbiekben is. 

Kimenvén Branoval még pár szót váltok, majd haladunk tovább immár a Z-ön, ami a Kozí chrbát elágazásnál P-ba vált, és balra fordulva kezdődnek a kalandok. 600 m magasságba érve a táj hirtelen téliesbe vált, de ez nem teljesen hó, hanem az ónos eső hozadéka. A fák ágai lefele meredeznek a rájuk rakódott súlytól, és a kellemes talajt tükörjeges terep váltja fel, egyre jobban megnehezítve haladásunkat. A Somár 650 m-es csúcsán nagy nehezen odatotyogunk a "csúcspadhoz" és kérünk egy fotót az itt tanyázó kirándulóktól. Lefele életveszélyes az út, megszenvedünk Zolival a lejutással, és már előre izgulunk mi lesz itt éjszaka visszafele, mert később ugyanitt kell majd visszajönni. A Konské hlavy 653 m-es csúcsánál a már sokszor látott lófejek üdvözölnek, szegényeknek tiszta jég mindenük (fotóalbumomban van kép róluk).