Sziasztok ismét!

Még egy-két gondolat a témával kapcsolatban.

Az emberek úgy nevezi a gyerekeiket, hogy gyeremekEM, fiAM, lányOM. Vagyis az enyém, belolem van, az én kiterjesztett énem.

De valójában az a gyermek nem az enyém. Én csak kölcsönkaptam ot egy röpke idore, hogy az alatt a röpke ido alatt megpróbáljak neki valamit adni. Adni a legjobb tudásom és legjobb szándékom szerinti példát és nevelést. Elinditani ot egy életen, amely élet remélhetoleg gyümölcsöt hozó lesz. Nekem azt kell megpróbálnom, hogy a gyermekemnek olyan induló csomagot adjak, ami aztán ot életében a legjobban segiti Isten felé.

A gyermek tehát soha nem azé, akihez megszületik. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Nincsen hierarchikus alá-fölé rendeltség szülo és gyermek között, o is ugyanolyan szellemi lény, mint mi, csak most épp egy gyerekszerepet játszik nálunk, mi pedig a szülo szerepét.

S ha a gyerek meghal, csak a teste vész el. Csak az a jelmez, amit ebben a darabban, ezen a fellépésésen viselnie kellett. De hazamegy, átöltözik, és majd új ruhát vesz egy újabb darabhoz. A test porból lett és porrá lesz. A szellem örök. Aki a testet sajnálja, az a semmi felett bánkódik.

Nem a halál az, ami rossz. Az a rossz, amikor valaki a lelkében szenved kárt. Ez rosszabb mindennemu fizikai sérelemnél. Megmondta Jézus annak idején: "Jobb neked, ha egy vész el tagjaid közül, és úgy mész az örökéletre, mintha ép tagokkal mész a gyehennára." És még mondta ezt is: "Mit ér ha a világ összes kincsét is megkapod, lelkedben pedig kárt vallasz?" Ez utóbbit leforditva a témára: "Mit ér ha életed megmarad, de lelkedben kárt vallassz?"

No, egy kicsit kezdek elkanyarodni a témától. Csak azért irom mindezeket, mert a gyermekhalál nem különbözik a felnott haláltól. Amint a felnottnek sem az a rossz, ha meghal, úgy a gyermeknek sem. Legalábbis aki hisz az örökéletben, annak igy kell gondolkodnia szeirntem.

Aki pedig depresszióba esik a gyermeke halála miatt, vagy tönkremegy a lelki békéje / Istennel való kapcsolata miatt, az sajnos homokra épitett.
Nem függ ugyanis senkinek sem a boldogsága senki más teremtett lénytol, legyen az gyerek/anya/apa/férj/feleség.
Mindenkinek csak és kizárólag saját magától függ a boldogsága. A gyermekünk halálától nem függ a saját boldogságunk. Fájhat ugyan, és lehetünk szomorúak, de a boldogságunkat nem érinti, mert az csak egy külso dolog, egy körülmény. A boldogság pedig belülrol fakad.

Sziasztok:
Mici Maci