Alapvetően hibás a KBSZ szemlélete a töltöttségi fokot illetően, és ennélfogva, az ebből levont következtetések is eredendően hibásak.
Még az akkor érvényes rakodási szabályok preambuluma szerint is, veszélyes áruk fuvarozása esetén a RID előírásait is figyelembe kell venni. Ezt pedig - még az UIC veszélyes árus főmuftijának közbevetésére sem tették meg a jelentésben.
A RID- 2017-ben és azóta is, tartálykocsis fuvarozás esetében, folyadékokra csak a maximális töltési fokot adnak meg. (Visszakerestem a 2009-es RID-ig, már abban sincs benne a 20/80-as szabály a tartálykocsikra.
Nem mellesleg , jogszabályi szempontból is a RID a magasabb rendű jog, ő "az erősebb kutya" tehát a végső soron veszélyes áru fuvarozása esetén a RID előírásait kell betartani.
Más kérdés, hogy a RID alapszemlélete az, hogy felelősségteljes eljárást várt el a résztvevőktől, azaz például a pályaüzemeltető esetén azt, hogy nem szántóföldön, hanem vasúti forgalomra alkalmas pályán közlekedteti a veszélyes árus vonatokat.