pici mici a pók
2024.11.28
|
|
-1 0
21
|
Öblöseket zsidóztak és rajongtak a nácikért a Nemzeti Alaptanterv új, vitatott írói
MAJD ok is kapnak szobrot mint az Orbán által is Nacinak nevezett iro, CSURKA
ORBAN VIKTOR:
- "Nem lehet - legalábbis én nagyon nehezen tudok - érveket találni a magyar kormányzópárt (az MDF) mellett, amikor megkérdezik, hogy van az, hogy a magyar kormányzópárt alelnöke (Csurka) náci nézeteket hangoztat nyíltan, újságban, s a miniszterelnök először nem határolja el magát, utána pedig csak szóban határolja el magát, de megmarad egy fedél alatt ezzel az alelnökkel.
Az, hogy a miniszterelnök azt mondja, neki nem tetszik, amit Csurka mond, ez ma Nyugat- Európában a náci nézetekkel szemben kevés."
KOVER LASZLO
- "Az MDF-vezetés pedig szorgalmasan nyilatkozik. Kimondva, azzal nincs bajuk, hogy Csurka István írásán átsüt az antiszemitizmus, a demokratikus pepecselés iránti mély megvetés, a kizárólagos hatalomra törés, az állami erőszakszervezetek politikai megfontolásból történő alkalmazásának szándéka, a politikai ellenfelek ellenségnek bélyegzése, azok kizárása a nemzetből, akik az ország érdekeit másként látják szolgálandónak. Nem azzal a fajelméleti kirekesztéssel van bajuk, amelynek konkrét tárgyát egyelőre még Csurka sem nevezi néven, csak sejtetni engedi. Nem azzal, hogy felmentést ad a másokat bőrszínük, származásuk miatt rugdosó köztörvényes bűnözőknek. Nem azzal, hogy a "kulturális bűnözés" fogalmának bevezetésétől már csak egy lépés az orwelli gondolat-rendőrség felállításának követelése. Nem azzal van bajuk, hogy az új magyar élettér megteremtésére tett - homályosnak tetsző - célzásait nagyon is világosan értik Csurka úr szerb és román kollégái, a karadzsicsok, funárok.
|
Előzmény: Törölt nick (-)
|
|