Alapvetően lehet mindkét állítás igaz. Pintér stílusa, ha éppen egy rossz pillanatban kap el, akkor azért a legmarconább embert is megtörheti. Meg egy focista

azért nem lepődik meg, ha valaki Kálmi bá stílben tolja a beszédet. Másrészt a profizmus ott derül ki, hogy mit teszel meg azért, hogy teljesíteni tudj az edzésen kívül. Abban Lencse is biztos hibázott. Legalább belátta. Csak előbb jobb lett volna. Mondjuk egyszerűbb kocsmázni menni a csapattársakkal, amikor veled egykorúak. Míg amikor már nem hívnak magukkal, akkor könnyebb azt mondani, hogy már megértem és megkomolyodtam. Csak közben már a kocsmában is csókolomot köszön neki a pultoscsaj, akkor az már nem olyan vágyott érzés. Ilyenkor könnyebb mondani, hogy már több időt akarok tölteni a családdal.

Másrészt a kecskeméti történet is érdekes, hogy onnantól indult meg lefelé a teljesítmény, amikor Szabó nem 100%-kal tolta a szekeret. Amikor a fia kiskirálynak képzelte magát. Az sosem jó jel, ha az edző nincs ott az edzésen. Emellett ez a magas, erős játékosok válogatása egy ideig működött, de azt már olvassák az ellenfelek. Sok csapat sínyli meg azt, amikor az edző másfelé tekinget. Még szerintem a Citynél is ez volt az egyik probléma. A pro licence megszerzését is érezhették ennek, hogy el akar menni az edző. Az mondjuk nekem új, hogy a pro licence ekkora erőfeszítésbe kerül.