Jannisz Ritszosz

Így élünk Fareszben

Nagyon is óvatosak lettünk, annyi csapás után –
különös gonddal figyelünk, madarak s levelek árnyéka ha rebben
hangtalan hangokra fülelünk, visszafordulunk az útról,
lábujjhegyen lépünk be a templomba, későn, estefelé,
tömjént égetünk a tűzön, a lámpákba olajat öntünk,
az oltárra lerakjuk rézobulusainkat,
közelebb lépünk az isten füléhez és suttogva kérdjük:
„mikor?”, „honnan?”, „mivel?”. S mindjárt azután
bedugjuk fülünket; kijövünk. Mikor az agorához
érünk, hirtelen elrántjuk fülünk elől tenyerünket:
az első szó, ami hozzánk ér, az lesz a válasz,
mit az isten küld nekünk. De a szó sohasem
az, amit várunk – talán rosszul hallottuk? És megint
kezdjük elölről a megunt lépéseket,
a templom, a lámpák, az obulus és az agora, míg eljön az óra,
mikor végre bezárnak az üzletek, az acetilénlámpák kialusznak
és mi egyedül baktatunk a fal mellett, az úton,
mondogatva a szót, betűről betűre, felforgatva
szótagokat, de még így sem érve el, amit akartunk.
Hát látod, így töltjük napjainkat Fareszben,

kerülgetve a puszta agorát s a baljóslatú előjeleket.

_{/Képes Géza ford./}