Fövényi Sándor

Neked

nem tudom megmondják-e Neked,
hogy meghaltam egyik hétfő délelőtt,
előtte a kertben lenyírtam a füvet,
s egy versemben nem használtam névelőt.

pedig még annyi dolgom lett volna,
megmetszeni Apám barackfáit,
sárga-ingüket a szél rég’ kigombolta,
s cafatokba sodorta a házig.

mely sündisznóként hempereg benne,
kéménytüskéjén, piros alma az alkony,
és mielőtt az őszi nap lemenne,
gyenge melegével cirógatja arcom.

így búcsúzott tőlem a fény,
szép csendet csókolt szememre,
nem érdekel ez a végtelen tél,
mert nyárszíved belevackolt tenyerembe…